Galériánk folytatása következik

Ez az egyetemi palacsintasütés:) (plusz az ujjam egy kicsit, de lesifotó volt:D)

Ez az íróasztalom fölötti fal, amit szépen kidekoráltam

Ezt egyszer a központban fotóztam, mikor mentem valami ügyet intézni, szerintem olyan szép:)

Ez a teaház, ahova Mari hívott meg, és nagyon tetszett

Ez pedig a Raclette-est elengedhetetlen kelléke, a kis serpenyőket melegítő lap, amin a sajtot olvasztottuk

A kétemeletes vonat, amivel Arras-ba mentünk

 

És akkor Arras:

Fentebb a városról általánosságban, és a katedrális tornyából fotózott képek, itt pedig a múzeum következik:

Ezt anyának küldöm, ő is szerepelt itt a festmények között:) :-*

Ez a festmény volt Konstantinos, egy görög srác kedvence, azt mondta, olyan számára, mint egy fénykép

A templom, amibe bementünk:

A gyönyörű őszi park

Itt pedig a csipetcsapat megint, akikkel Arrasban voltam:)

Ez az itt használatos vonalas füzet, nekem különleges, de anya mondta, hogy Magyarországon ők is ezt használták anno:)

Ilyen utakon sétálok az edzőterembe nap mint nap:)

És végül... egy edzés kellékei

 

Megosztás a facebookon

Na tehát ahogy ígértem, érkeznek a képek szép sorjában!:)

 

 

A természetfotós szekció után (tényleg gyönyörű volt, alig tudtam kiválasztani, melyik képeket töltsem fel ide) következzenek a parkos képek, kutyababák, és mi

Ők voltak a picik, akiket még nem lehetett megfogni

Ő meg az eggyel nagyobb kiadás, pihepuha cukiság

Megosztás a facebookon

Párizs, Amszterdam, Amiens Vele

Szóval ott tartottunk, hogy ülök a vonaton Amiensből Párizsba, egy óra utazás után pedig már meg is érkeztem. A párizsi Gare du Nord-on (ugyanúgy Északi Pályaudvar a neve, mint itt, Amiensben) egy olyan váróterem-szerűségbe jutottam, ahol siető utasokon és automatákon kívül semmiféle pénztárat vagy ott dolgozó embert nem találtam, akitől tájékoztatást kérhettem volna a továbbiakkal kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, hogy aki nem tud franciául, hogy csinálja, mert nekem tényleg csak az segített, hogy odamentem egy álldogáló férfihoz, és franciául megkérdeztem tőle, hogy ha a reptérre szeretnék menni, akkor mi a teendőm. Egy kis szerencsétlenkedés után (rossz automatát választottam elsőre) már a kezemben is volt az RER-jegy (helyi HÉV-nek mondanám), ami elvisz engem Charles de Gaulle-ra. A vonaton nagyon nehezen megtaláltam a tájékoztató táblát, ami felvilágosított, hogy melyik terminál hányas Charles de Gaulle reptérhez tartozik (3 is van ugyanis, ezekhez 2 különböző megálló tartozik az RER-en). A reptéren belül meg mire eljutottam a 2D terminálhoz, ahol Józsi leszállt, már csak pár percet kellett várnom, hogy kisétáljon a kapun, úgyhogy az egy órával korábbi megérkezésem Párizsba nyomtalanul tovaszállt, pont elég dolgot kellett megtalálnom ahhoz, hogy körülbelül egyszerre érkezzünk a terminál elé. 

A viszontlátás örömei után elindultunk vissza oda, ahonnan én jöttem (legalább már ismertem az utat haha), majd a Gare du Nord-nál leszállva felsétáltunk a Sacré Coeur-höz, az első párizsi monument-hoz, amit megmutattam neki. Már sötét volt, de a kilátás a fényekkel pöttyözött városra fantasztikus volt, a történetet csak az igen erőszakos karkötőárusok árnyékolták be, akik nemes egyszerűséggel megragadják az ember karját, rákötik az árut, és kérik a pénzt... Szerencsére sikerült Józsit kirángatnom a karmaik közül, de azért nem kellemes az ilyen atrocitás.

A Sacré Coeur után az Eiffel-torony felé vettük az irányt, ahova szerettünk volna felmenni is, de akkora sor állt, hogy arra már nem volt időnk, ezért tervezünk november közepén, mikor újra kijön, ismét látogatást tenni Párizsba, hogy nagyon magasról is megcsodálhassuk a várost:) Az Eiffel-torony amúgy lentről is szép, és még ragyogni is láttuk (bizonyos időközönként fehér fények pöttyözik), ami nekem tetszett, Józsinak nem, dehát ízlés kérdése :D 

A sok metrózás, csatangolás, bámészkodás miatt elröpült az idő, úgyhogy egy villám-Louvre-látogatás után már a busz felé is vettük az irányt, ami egy kicsit távolabb a központtól, 23:55-kor indult Amszterdamba. Egy kisebb visszafelé metrózás után, és sok bolyongás árán a 14 metró labirintusában el is érkeztünk a keresett helyre. Igen ám, csakhogy a busz nem volt sehol, vagyis az állomás, és a Google Maps sem sietett a segítségünkre, ugyanis azt jelezte, hogy ott vagyunk, pedig nem voltunk. Vagy az állomás nem volt, na mindegy. Egy sötét park sötét útján kezdtünk tanácstalanul sétálni, hogy akkor most merre, egy kérdéses értékű papírt követve, amin nyíllal volt jelölve, melyik irányban található a Flixbus. Az indulás perce közeledett, én kezdtem pánikolni ( a hétvége folyamán nem először ), amikor egy fiatal srác megszólított minket, hogy tudjuk-e, merre van a Flixbus. Mondtuk, hogy nem, mi is azt keressük, aztán csatlakozott hozzánk még két fő, így egész kis expedíciós csapatot alakítottunk, amíg a srác meg nem kérdezte az ott bandázó embereket, merre van a buszmegálló (másodszor, az elsőre megkérdezettek ugyanis nem tudtak neki segíteni), és végre volt valaki, aki megmutatta a helyes irányt. 

Így szerencsésen elértük a buszt, elhelyezkedtünk (még pont volt két egymás melletti hely), és el is indultunk Amszterdam felé. Az út hm, azt mondanám, okés volt, én nagyrészt aludtam, Józsi kevesebbet, de volt egy 20 perces pihenőnk a belga-francia határnál, meg egy 5 perces Hollandia előtt, és azért többször felébredtünk, mikor a nyakunk nagyon elgémberedett, vagy történt valami körülöttünk. 

Reggel 7-re, fél órával a tervezett érkezés előtt futottunk be az amszterdami pályaudvarra, és annyira sötét és hideg volt, és annyira álmosak voltunk, hogy az elkövetkező két óra folyamán az állomásépületben lévő Starbucksban vegetáltunk egy-egy kávéval és sajttortával. Kilenckor aztán megfelelőnek találtuk a hőmérséklet/világosság arányt ahhoz, hogy elkezdjük felfedezni a várost, vettünk 48 órás jegyeket, és már indultunk is.

Amszterdam GYÖNYÖRŰ! Az a sok víz, ami keresztül-kasul átszeli a várost, az építészet, a sok biciklis (általában gyorsak, és tudnak erőszakosak is lenni azért), az, hogy az emberek nem rohannak, igazán megkapó. Józsinak is nagyon tetszett, mondta, hogy tudna itt élni, akkor még szép időnk volt, másnap ezt kissé átértékelte...:)

Gyakorlatilag egész nap a várost jártuk, minden sétatávolságra volt, és gyalog többmindent is lehetett látni, ezért nem nagyon ültünk villamosra/buszra, metróra meg pláne nem, ki akar lemenni a föld alá egy ilyen gyönyörű városban?

Megnéztünk pár templomot (egyet belülről), a bazilikát, a főteret, voltunk Madame Tussaud viaszbábjai között, Anne Frank házában, két népszerű kerületben, és este ellátogattunk a Vöröslámpás Negyedbe is. 

Nekem legjobban Anne Frank háza tetszett, nagyon intenzív élmény volt, már-már torokszorító, annyira átjött minden, mert a falakon lévő idézetek és képek mellett egy magnóból a választott nyelven (mi angolul hallgattuk) az egész történet megelevenedett előttünk. 

Ingridhez, a szállásadónkhoz (szállást Airbnb-n foglaltunk, egy hajóházban, amiből Amszterdamban elég sok van, szóval ez egy vízzel közvetlen kapcsolatban lévő, rajta lebegő ház) este 9 felé érkeztünk meg, és fél 10-kor nyertünk bebocsátást, mert eredetileg akkorra ígértük magunkat, és kintről figyelemmel kísérhettük a sziluettjét, ahogy takarított :D 

Ingrid nagyon kedves volt (amúgy énekesnő), megkérdezte, mit csináltunk napközben, majd miután látta, hogy eléggé offon vagyunk, magunkra is hagyott minket, mi pedig jó kisgyerekekhez híven forró zuhany után már be is vettük az ágyat, amire nagy szükségünk volt az egész éjszakás buszút után :D

Másnap 10-ig el kellett hagyni a szállást, első utunk pedig cipőboltokba vezetett, ugyanis előző este a Vöröslámpás Negyedben kettényílt a csizmám talpa, úgyhogy sürgősen másik cipőt kellett találnunk - elfogadható áron, ami (igaz jó néhány kudarcba fulladt próbálkozás után) sikerült is. Az eső egész nap zuhogott - ez volt az ok, ami miatt megállapítottuk, hogy talán mégsem Amszterdam a világ közepe (időjárás szempontjából), ezért nem igazán bántuk a shoppingolást, mást nem is nagyon tudtunk volna csinálni. Az idő elég gyorsan eltelt, a TGV-nk (nagysebességű vonat) 13:17-kor indult Amsterdam Centraal Station-ből, úgyhogy második nap a vásárláson és némi kajaszerzésen kívül nem is volt másra időnk. 

Az állomáson gyanútlanul állgodáltunk a többi utas körében, amikor... én láttam meg először... a járatunk alatt piros betűkkel a következő szó jelent meg: CANCELLED. 

Hát én úgy beparáztam. 90 euró volt a két jegy, ilyen esetre biztosítást nem emlékszem, hogy kötöttem volna vásárláskor, már minden megjelent lelki szemeim előtt, hogy kopogtatunk Ingrid ajtaján, hogy itt ragadtunk, hogy mi lesz a hétfői egyetemmel, a csatlakozásunkkal Párizsból Amiensbe, elveszik a pénz, újra ki kell fizetni mennyibe fog kerülni, ha aznap vesszük... szóval minden. PÁNIK. Józsi nyugodt volt, még most sem értem egészen pontosan hogyan, de legalább így egyikünk megőrizte a hidegvérét.

A peronon álló kalauztól udvariasan megérdeklődtük, hogy akkor most hogyan tovább, ő pedig mondta, hogy indul pár perc múlva egy vonat (még jó, hogy időben kapcsoltunk, és megkérdeztük! különben nem értük volna el!) Schiphol Airport-ra, arra szálljunk fel (1 megálló), a TGV-nket tulajdonképpen nem törölték, csak nem tud bejönni erre az állomásra, Schiphol-nál felszállhatunk rá.

Tulajdonképpen fel sem ocsúdtam, el sem hittem, hogy probléma megoldva, nem veszik el a pénz, és még haza is jutunk, már jött az újabb kétség: az új vonatunk később érkezett Schiopholra, mint a TGV a kiírás szerint, le fogjuk késni, nem szállhatunk fel rá! Józsi nyugtatott, megvár a TGV, így van ez kitalálva. Hát, hittem is, meg nem is :D Igazán problémás vagyok, tudom:D Ilyen esetekben csak és kizárólag a hiszem-ha-látom koreográfiát követem

Schiphol-nál bebizonyosodott Józsi igaza, a TGV nemhogy megvárt, de még nagy kegyesen késett is, és mindenki fel tudott rá szállni, aki Párizsba tartott. Röpke 50 perces késéssel való indulás után tehát irányban voltunk, a kérdés már csak annyi volt, hogy elérjük-e a csatlakozást Amiensbe, ami egy órával a tervezett érkezés után indult. 300 km/órás száguldásunknak hála azonban behoztunk 20 percet az 50-ből, így volt fél óránk az amiensi vonatig, amivel rendben megérkeztünk a kis városkámba. 

Engem is meglepett, de hihetetlen örömet éreztem Párizsban a francia beszéd hallatán! Másfél nap után Amszterdamban, ahol az angolt használtuk, és a hollandból nem értettünk egy szót sem, nagyon jó érzés volt francia szavakat hallani, franciául beszélni...:) Kezdem igazán otthon érezni itt magam (azért nem kell megijedni, nem maradok itt örökre! Talán csak néhány év múlva :P)

Amiensbe megérkezve Józsi már túl fáradtnak érezte magát a városnézéshez (azt különben is novemberre időzítettük, csak felajánlottam neki, ha már a központban voltunk), úgyhogy rögtön felszálltunk a kolim irányába tartó buszra, bementünk a boltba, vettünk vacsorának valót, sütöttünk-főztünk, utána megnéztük együtt is a Nagy Lebowski-t (ő még nem látta), aztán alvás, mert másnap reggel viszonylag korán fel kellett kelni, hogy kiérjünk (Louis fuvarjának hála) a repülőtérre.

11 után már kint is voltunk, úgyhogy eltöltöttük kb a semmivel a fennmaradó 1,5-2 órát, amikor is elköszöntünk egymástól újabb egy hónapra, és Józsi eltűnt a kapu mögött :( 

A replülő felszállását megvártam egy szendvics kíséretében, utána pedig a vasárnapi első busszal (ilyenkor csak délután kettőtől járnak Beauvais és Amiens között!) visszajöttem Amiensbe:)

Utána tanulás és tanulás következett, és el is érkeztünk a jelenhez, vagyis először még a tegnaphoz, amikor annyi különleges dolog történt, hogy elmaradt az utolsó órám, ezért be tudtam ugrani a könyvtárba, könyveket keresni a szakdolgozatomhoz, aminek az elindításán időközben dolgozom (ha még nem lenne elég a feladat...). Utána sport, este pedig tanulás! Edzés után összefutottam több Erasmusossal, akik a földszinti konyhában "buliztak", hívtak engem is, de csak egy kicsit maradtam, majd csütörtökön megyünk együtt, akkor már lehet:)

Ma pedig napközben a szokásos bürokrácia, bár az egyik helyre nem jutottam el egy sztrájk miatt, a délutáni órám után pedig edzés, utána amikor hazajöttem, főztem magamnak vacsit, közben olvastam (egészen jól állok a könyvvel), és aztán nekiültem blogolni, amivel végre utolértem magam, ennek nagyon örülök, és igyekszem többé nem eltűnni ilyen hosszú időre!

Képekkel pedig majd érkezem, Józsival is sokat csináltunk, meg még a Hortillonages-os kiskutyás képeket sem töltöttem fel:) De lehet, hogy azt majd csak hétvégén, mert a tömörítés és feltöltés elég időigényes. 

Addig is üdvözletem és puszi minden olvasómnak, remélem, ez a kis (nagy) szünet nem tántorított el senkit a franciaországi mindennapjaim követésétől, hamarosan jelentkezem! 

 

Megosztás a facebookon

Egy szégyentelenül hosszú szünet után, amit nem akartam, és sajnálom :(

Ez hihetetlen... nem tűntem ám el örökre, csak annyira sok lett az egyetem (így az órarend fixálódása után), a sport (amihez ragaszkodom, mert Magyarországgal ellentétben itt végre van lehetőségem (majdnem) minden nap elmenni az edzőterembe, mivel nincsenek este óráim), a hétvégi és alkalmanként a hétköznap esti programok (amikről egyre többször vagyok kénytelen lemondani a tanulás miatt, szerencsére hétvégén azért ki tudok kapcsolódni), hogy egyszerűen nem volt időm leülni és blogot írni. 

De most, hiába kéne olvasnom a csütörtöki irodalom gyakorlatomra, egy kis szünetet iktattam közbe, hogy meghozzam ezt a bejegyzést, és beszámoljak az elmúlt (szerintem több, mint két hét) fejleményeiről.

Kezdem akkor szeptember 24. vasárnappal (haj, de régen volt)

Visite des Hortillonages, amik az előzetes fordításommal megegyezve valóban "lebegő kertek" voltak. Csak csónakkal lehetett bemenni közéjük, és ugyanúgy álltak házak a telkeken, amikben emberek laktak, mint bárhol másutt, pusztán az utcákat nem föl/betonutak képezték, hanem a Somme folyó, kis vízfolyosókat rajzolva a kertek közé. Gyönyörű volt, és nagyon különleges, egy órás csónaktúrát tettünk a több száz hektárnyi területen.

A túrát követően néhány Erasmusossal elsétáltunk a közeli Parc Saint-Pierre-be, ami valószínűleg Amiens legnagyobb parkja, és itt múlattuk az időt egy kicsit, feküdtünk a fűben, élveztük a napsütést (gyönyörű idő volt aznap), és mivel a közelben egy kisebb utcabál jellegű rendezvény volt, megnéztük azt is. Itt találtunk irtó cuki kiskutyákat egy ketrecben, meg egy kicsivel nagyobbat is, amit már kézbe is lehetett venni, plusz az anyukájukat, aki a gazdája vezényletével libákat terelt roppant intelligensen, a gazda szinte már emberi módon beszélt vele, adta a parancsokat "Jobbról közelíts", "Kicsit lassabban", "Most kússz", "Most indulhatsz gyorsabban", és a kutya mindent megértett, bámulatos volt. (Az egész család Border Collie fajtájú volt amúgy)

A park után Vito-val (német srác) és Caitlin-nel (vietnámi-amerikai lány) visszamentünk délre, a kolijainkhoz (ők a Bailly-ban laknak), és főztünk együtt vacsorát, amiért én különösen hálás voltam, mivel semmi, de semmi kajám nem volt otthon (megint elfelejtettem vásárolni a vasárnapi zárvatartás előtt :D).

Hétfőn szokásos egyetemi nap volt, annyi örömteli eseménnyel, hogy véletlenül felfedeztem, hogy a Rotonde nevű kör alaprajzú épületben palacsintát sütnek és adnak el, 1-2 euróért már kettőt lehetett kapni, így nem kellett messze mennem az ebédemért (egy sonkás-sajtosat és egy nutellásat vettem). Plusz mikor kikértem a titkárságról az egyetem igazolását arról, hogy elkezdtem a félévet (ez az Erasmusosoknak kötelező), feltűnt (szintén véletlenül), hogy rossz a születési dátumom a papíron, nem ötödike, hanem másodika (na ezt nem tudom, hogy nézhették el), úgyhogy lett egy utam a Nemzetközi Irodába, de mindegy, már alapból is menni akartam kedden - és ezért nem tudtam ingyenes egyetemi sportra jelentkezni, mert az oldalon meg kellett adni a születési dátumot is többek között, csak én nem tudtam, hogy ez hibásan van a rendszerben. 

Egyetem után edzésre mentem, majd pedig vásárolni (hogy olajon és müzlin - tej nélkül más kajám is legyen :D), úgyhogy eléggé későn kerültem haza.

Kedden pedig bürokrácia : a Société Générale-ban kezdtem, ahol megnyitottam a francia bankszámlámat, ami az itteni állam által felajánlott lakhatási támogatáshoz kell - egy könyvnyi papírt írtam alá és kaptam meg, hihetetlen volt, egy órán keresztül csak ültem és aláírtam; de a hivatalban nagyon rendesek voltak, még kávét is kaptam!

Ezután pedig D.A.I., vagyis Nemzetközi Iroda, kurzuslista kitöltése, leadása, plusz a születési dátumom korrigálása. Itt elég sok Erasmusossal összetalálkoztam, mind ugyanazért voltunk ott: kis Erasmusos ügyeink simítgatása végett. Így hívott el Mari, a norvég lány egy közeli kávézóba, amit véletlenül fedezett fel, és ő is, és én is megszerettünk. Egy egész kancsó teát lehet kapni 3 euróért, ami itteni árakhoz képest nagyon kedvező, jó az atmoszféra, kellemes zene szól, és kényelmes kanapék is vannak. Itt töltöttük az időt az óráink kezdetéig, és Mari még moziba is elhívott, ugyanis azon a héten zajlott a Festitude, ami a festival és az étudiant szavakat kombózva egy hallgatóknak szóló fesztiált takar, sok ingyenes vagy majdnem ingyenes programma. Ez a kedd esti mozi is ezek közé tarzozott, diákigazolvánnyal ingyenes volt a belépés, két rövidfilmet láttunk, és a Nagy Lebowski című amerikai vígjátékot (angol nyelvvel, francia felirattal). Egyetem után tehát edzőterem, utána mozi, ami nagyon jó volt, hatalmas sor állt, de sikeresen bejutott mindenki, a mozi nagyon kényelmes, a film pedig szórakoztató volt. 

EZek után, mivel az összes német aki velünk volt és Mari is biciklivel voltak, Rodrival ketten vártuk a délre vivő buszt, ami potom negyven perc múlva meg is érkezett (késő este már csak óránként egyszer járnak), addig beültünk a Lys d'Or-ba, ahol kellemes meglepetésként ért, hogy bár a elméletileg csak este hatig szolgálnak fel meleg italokat, a pultos srác mégis készített nekem egy teát (éjfél előtt egy kicsivel), plusz egy salsaóra zajlott épp a bárban, nagyon jó volt nézni a táncosokat, nagyon ügyesek voltak.

A hosszúra nyúlt kedd után hétvégéig nem igazán történt semmi különös, csak egyetem volt, este edzés, meg küzdelem az olvasással, amit minden csütörtökre csinálnom kell (6 fejezet egy könyvből), de elég nehéz, mert nem értek mindent, így nem is annyira köt le (nyilván), mintha érteném teljesen, úgyhogy minden programot kioffoltam, és készültem erre az irodalom gyakorlatra (minden órán dolgozatot írunk belőle).

Sajnos azonban nem lettem kész vele, és féltem bemenni az órára, mert már egy dolgozatot kihagytam (az elsőt, amikor még nem tudtam, hogy járnom kell erre az órára, és nem tudtam ezekről a dolgozatokról), ezért anyával közös válságmegoldás után nem mentem be az órára, helyette elolvastam a másik dolgot, ami a következő órámra kellett, megfogadtam, hogy jobban beosztom az időmet hogy több ilyen ne legyen, hogy órát kell kihagynom emiatt, plusz mostam is, mert már alig volt tiszta ruhám :D

Csütörtökön egyetem után nem mentem sportolni, hanem aludtam egy kicsit, mert annyira kimerült voltam az éjszakázás miatt (olvastam...), és délután várt rám egy általam szervezett amiens-i látogatás: Instagramon írt ugyanis nekem egy marokkói srác (a #erasmusamiens hashtagen keresztül talált meg engem), hogy itt van ő is Erasmuson, de csak pár napja érkezett, és nem ismer senkit, be tudnám-e vinni a társaságba. Meghívtam tehát a Facebook- meg a Whatsapp-csoportba, plusz mivel mondta, hogy szívesen megismerné a várost valaki olyan kalauzolásával, aki már "régebb óta" lakik itt, mint ő, felajánlottam neki ezt a kis kirándulást, ami a mi városnézésünk útvonalát követte (mivel anyáékkal úgyis meg szeretném csinálni ugyanezt, jól jött az ismétlés), és amire meghívtam mindenki mást is, aki valamiért lemaradt a látogatásról vagy volt kedve újra eljönni. 

Ennek a vége az lett, hogy - legnagyobb megdöbbenésemre - egy 20-30 fős kis csoportot kellett idegenvezetnem a városban, amit nagyon élveztem, de egyben fárasztó is volt ennyi embert összetartani :D Legalább ezt is kipróbáltam. Kis csapatunk egyik tagját Yasra, egy tunéziai lány képezte, aki nem Amiensben, hanem egy közeli kisvárosban, Abbeville-ben dolgozik, és hétvégente néha átjár hozzánk. Ő velem együtt hivatalos volt ugyanezen a napon estére egy Soirée Raclette-re (kajaest). A Raclette egy tipikus francia étel, egy speciális sajt kell hozzá, amit pici cuki serpenyőkben megolvasztanak, héjában sült krumplira locsolnak, és mindezt felvágottakkal és savanyú uborkával, borssal bolondítják meg. Az estet Anita (német lány) barátja, JB (Jean-Baptiste) szervezte, és még Sarah, Louis és Júlia voltak jelen. 

Az amiens-i kirándulás és a Raclette-est közötti körülbelül 10 percben jött a random meghívás részemre másnapra Arras-ba, ahova a spanyolok közül többen, meg néhány görög is menni szeretett volna. Spontán döntés volt, igent mondtam, miért másért vagyok itt, mint hogy utazzak alapon, úgyhogy a zuhogó esőben este 9 felé mobilról meg is vettem az oda-vissza jegyeket Rodri kalauzolásával (melyik időpont, melyik vonat). Úgyhogy meg is volt a másnapi programom: hajnali indulás Arras-ba (egy óra útra sem fekvő kisebb város), visszaérkezés pedig délután 6 körül.

Yasra-val ezután nyakunkba szedtük a lábunkat, ugyanis késésben voltunk a Raclettezésről, és bár én eléggé fáradt voltam, plusz még nyomós okom is volt rá a másnapi koránkelés személyében, körülbelül éjfélig ott maradtunk JB lakásában. (A többiek nem voltak fáradtak, programjuk sem volt másnap, én meg nem akartam egyedül hazamenni, úgyhogy vártam rájuk.)

Ekkor dőlt el, hogy Yasra nálam alszik a koliban (eredetileg Sarah-nál aludt volna), mert egy: Sarah még maradni akart, kettő: így nem kellett egyedül visszautaznom a központból délre. Úgyhogy az utolsó busszal hazamentünk kipróbálni, milyen a kis ágyamat megosztani, én gyorsan és szervezetten összepakoltam az útra, és olyan hajnali egy felé már ágyba is kerültünk, hogy utána az ébresztő hajnali 6-kor felkeltsen minket. Nem mondom, hogy nem gondolkoztam el egy kicsit az otthonmaradáson és visszaalváson, de nem volt mese, a vonatjegyek megvéve, Arras vár, indulás! A buszon az enyémhez hasonló fáradt arcokkal találkoztam, és meglehetősen csendben érkeztünk meg a pályaudvarra, majd szálltunk fel a (kétemeletes!) vonatra.

Az úton aztán kissé élénkült a csapat, Arras-ban pedig az első utunk egy pékségbe vezetett, ahol mindenki magához vette a maga kávéadagját, úgyhogy innentől már ébren folytatódott a nap.

Arras nagyon szép város, a főtéren egy piac is volt, rengeteg portékával, zöldség-gyümölcs, különféle (ajándék)tárgyak, megnéztük a katedrálist (a toronyba is felmentünk), voltunk egy pincetúrán, aminek keretében föld alatti alagutakon vezettek keresztül minket, megnéztük a Citadellát (egy óriási gyalogtúra keretében), azt a házat, ahol Robespierre született, az ebédünket a Szépművészeti Múzeum kertjében fogyasztottuk el, utána megnéztük magát a múzeumot is, ami 3 emeletes volt, és ingyenesen be lehetett menni!

Így aztán meglehetősen fáradtan utaztunk vissza Amiensbe, én aludtam egész úton, és bár páran a csapatból elmentek a központba beülni valahová, én a szobámat választottam, és bedőltem az ágyba :D

A vasárnapot aztán a tanulásnak akartam szentelni, ami nem annyira sikerült, mert mire felébredtem, kevés szabadidős tevékenységnek (gépezés) hódoltam, és pont nekiálltam volna tanulni, Rodri írt, hogy egy óra múlva indulnak be a központba felmenni a katedrális tornyába. Amit én már régóta szerettem volna, megörültem a dolognak, összekészültem hát, és indultam. Aznap (október 1.) volt egy nagyszabású piac is Amiens-ben, a katedrális körüli utcákon, így hát azt is megnézegettük odafelé menet, ahol is kiderült, hogy a toronyba napi egyszer, egy meghatározott időpontban van lehetőség felmenni. Kicsit csalódott és dühös voltam, mert csak a piac miatt most nem mentem volna be a városba, hanem inkább tanultam volna, én a toronyért jöttem, és oda nem mehettünk föl, de összességében nem volt rossz délután, és én sem hőzöngtem volna, ha nem nehezedik rám a sok tanulnivaló. 

Így történt, hogy hajnali kettőig házikat írtam és olvastam, de kész lettem mindennel, úgyhogy büszkén feküdtem le aludni!

A hétfő aránylag eseménytelenül telt (emlékeim szerint), egyetem, aztán sport, kedden pedig ismét ügyintézéssel kezdtem ( a kedd az a nap, amikor csak egy órám van, ezért van időm ilyenkor az adminisztrációs dolgokat megcsinálni ), az itteni Erasmusos koordinátorral találkoztam, plusz elmente a D.A.I.-ba nyomtatni. 

Este pedig Apérismus! Amit mindannyian nagyon vártunk már, ezúttal nem a Lys d'Or-ban, hanem egy azzal szinte szomszédos, Barrito nevű bárban, ami szintén kocsmatúra állomás volt, de szerintem többségünk csak akkor egyszer volt ott. Elég jó hely, és végre nem a sör az olcsó, hanem a bor, sokan hangulatosabbnak is találták, mint a Lys d'Or-t, nekem az volt a bajom vele, hogy nem volt zene! Nekem ez furcsa volt, de elértük, hogy a pultos srác hozzákösse a telefonját a hangszórókhoz, és így akkor lett zenénk:) 

Barrito után egy kis táncos bárba mentünk tovább, ami ezúttal nem a Street Café volt (mivel azt zárva találtuk), hanem a mellette lévő The Living, külsőre és belsőre ugyanaz, kicsi bár, zenével. Itt sikerült az első buszig múlatnunk az időt, úgyhogy körülbelül ötre értem vissza a koliba:D

Másnap olyan fizikai fájdalmat okozott 3 óra alvás után az ébresztőre kelni, hogy sajnos kinyomtam a telefonomat, és skippeltem a két délelőtti órámat, de mentségemre legyen mondva, ez az első hiányzásom ezekről az órákról, és nem fog sűrűn előfordulni, hogy ilyen hosszúra nyújtom a kedd estét :D

Miután felkeltem, elmentem a Leclerc-be vásárolni, ugyanis csütörtökön Józsi! Párizs! utána Amszterdam! és az útra kellett kaja. A délutáni órám után edzettem ( a héten utoljára ), aztán visszahúzódtam csendes magányomba, és olvastam, és olvastam. 

Csütörtök reggel korábban keltem a szükségesnél, hogy az utazási előkészületeket megtehessem. Zuhanyoztam, hajat mostam, szendvicseket készítettem, ruhákat pakoltam be, ennek köszönhetően negyed órát késtem irodalomról, de holnapután mint a kisangyal pontosan, mindent elolvasva tervezek megjelenni. 

Felpakolva az amszterdami csomagommal (rögtön óráról mentem a vonathoz, szóval mindent vinnem kellett magammal reggel) töltöttem a napot az egyetemen, kb. nulla szünettel, és így nem is nagyon tudtam enni, de túléltem, a délutáni civilizációról eljöttem a szünetben, egy órával hamarabb (muszáj volt, csak így értem el a vonatot, de a Tanár Úr nagyon rendes volt, és nem csinált ügyet a dologból); felpréseltem magam a dugig tömött buszra, és szerencsésen megérkeztem a pályaudvarra, hogy felszálljak a Párizsba tartó vonatomra, ahol végre találkozom Józsival, és együtt vágunk neki két európai fővárosnak, belezsúfolva egyheti látnivalót másfél napba. :D

 

(Folytatása következik, csak nyitok egy új bejegyzést a hétvégének, mert ezt lassan már regénynek is kiadhatnám)

Megosztás a facebookon

Az éjszakázás-hajnalozás után szerettem volna kicsit tovább aludni (a végtelenségig azért nem, mert be kellett mennem a városba ügyet intézni), de ez a vágyam meghiúsult, ugyanis 10-11 felé fúrásra ébredtem... Valamit szereltek, péntek reggel, úgyhogy az alvásomnak annyi volt, annyira behallatszott a szobámba.

Úgyhogy felkerekedtem, ha már úgyis muszáj volt, és egy gyors reggeli után elindultam. Ugyanis itt Franciaországban van egy CAF nevű lakhatási támogatás, amit Erasmusos diákok is igényelhetnek, már többen elkezdték az ügyintézést (francia bankszámlát kell nyitni hozzá), nekem azonban még nem volt időm rá, nagyon halogatni azonban nem szerettem volna, és egy spanyol srác azt mondta, hogy szeptember vége a határidő. Plusz buszbérletet is szerettem volna venni (több jegyet használok el egy hónap alatt, mint amennyi a bérlet ára), és találtam az asztalomon egy papírt, hogy tűz-es vízvédelmi biztosítást kell kössek, amiről teljesen megfeledkeztem, szóval ezt is el szerettem volna intézni. Legelőször a bérletpénztárhoz mentem, de ott annyian álltak sorba, hogy inkább a hivatal felé vettem az irányt, ahol a bankszámlát kell igényelnem. Az idő gyönyörű volt, öröm volt a központban sétálni egy kicsit. A hivatalban felvették az adataimat, és azt mondták, jöjjek vissza kedden 9-kor (úgy beszéltük meg az időpontot, hogy ne ütközzön egy órámmal sem), akkorra össze lesznek állítva a szükséges papírok, amiket alá kell majd írni, és a biztosítást is meg tudom ott kötni, szóval nem kell a másik helyre külön ezért elmennem.

Ezek után megebédeltem egy gyorsétteremben, majd vettem buszbérletet, és hazajöttem. Itt aztán visszaszereztem az előző nap Vito-nál hagyott edényeimet (mivel rögtön a Castillon-ba indultam vacsi után, megkértem, hadd hagyhassam a szobájában a tányéromat), plusz Rodri-tól kölcsönkértem a seprűjét, amit itt vett, és nekiláttam rendet rakni és kitarítani a már-már káosz sújtotta kis szobámban. Ezzel estefelé végeztem, amikor is átmentem a Bailly koliba, ahol a többiek már ott voltak, és készültek az esti bulira. Ez nem külső szervezés volt, csak meg akartam mutatni a lányoknak a kis bárt, ahol olyan jól lehet táncolni, és Polina, az orosz lány is szeretett volna bejönni a városba este, úgyhogy megszervezte ezt a közös kis összeülést előtte. 

Egy kép a kis csapatról

Tehát elindultunk befelé a városba, ahol először a kis bár felé vettük az irányt, azonban bent pangás volt, senki sem táncolt, és úgy általában, ember is alig volt bent. Elmentünk tehát a már bejáratott Lys d'or-unkba, ami viszont 20 perc múlva zárt (én itt nem is vettem semmit, viszont két másik lánnyal elmentünk sültkrumpliért, az nagyon jól esett a hidegben :D). Lys d'or után egy English Pub nevű helyre mentünk, ahol már egyszer jártunk a kocsmatúra egyik állomása volt, itt már néhányan elköszöntek tőlünk. Én is nagyon fáradt voltam már, az elmúlt napok nem alvása ekkor jött ki rajtam, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy haza akarok menni, a jó meleg szobámba, a jó meleg ágyamba, és ott aludni egy nagyot. Azonban várnom kellett, amíg ezt az ott maradt lányok is így gondolják, ami 3 felé következett el. Egy órás gyaloglás a koliig, és már itthon is voltam, jóval később, mint szerettem volna, de végre alvás!! 

Szombaton zavartalanul, jó sokáig tudtam aludni, aztán megvettem a vonatjegyeinket Lille-be (novemberben Józsival megnézzük a régió legnagyobb városát), majd anyával beszéltem, közben este is lett lassan, és a többiek elkezdték kérdezgetni, hogy akkor megyünk valahová? Én felelős Erasmusos lévén csináltam egy Facebook-csoportot (Rodrinak megígértem, hogy mivel tegnap nem találkoztunk, ma elmegyünk velük bulizni), és nem sok meggyőződéssel ugyan, de elkezdtem szervezni az estét. Nem sok kedvem volt elmenni itthonról, a tegnapi hajnali gyaloglás megviselt kissé, nagyon! hideg volt (látszódott a lehelet, mikor kiléptünk az English Pubból), és az utat is hosszabbnak éreztem, mint eddig bármikor. Plusz kezdek (újra) lebetegedni, a jó idő ellenére itt mindenki beteg, Erasmusosok, franciák, és tanárok egyaránt, és nem akarom, hogy ez rosszabb legyen, holnap csónakkirándulás a Les Hortillonages-ba, ami egy "lebegő kert" Amiens-ben - egyelőre nem tudom elképzelni hogy nézhet ki, de majd beszélnek a képek, erre sem akartam kialvatlanul érkezni, plusz készülnöm is kéne az egyetemi kurzusokra (vannak kötelező olvasmányok, irodalom gyakorlaton minden órán dolgozat egy könyv addig olvasott részletéből, plusz házi, szótáraznivaló, mert ami a franciáknak könnyű, az a külföldieknek annyira nem....), és nagyon vágytam rá, hogy csak itt legyek, a szobámban, egy könyvvel/filmmel, szépen legyen időm megfőzni a kis paradicsomos tésztámat, és ne kelljen most mennem sehova. Írtam tehát Rodrinak, hogy szánom-bánom, de túl sok dolog szól most amellett, hogy itthon maradjak. És nagyon örülök, hogy így tettem, igazán megnyugtató néha egy ilyen eseménytelen este is a nagy zsongásban:) Így sem néztem filmet, nem is olvastam, de főzni tudtam, plusz végre blogolni:) 
És mivel holnap csak délután lesz a kirándulás, holnap korán fel tudok majd kelni, és készülni az egyetemre. 

Végezetül pedig itt egy kép az órarendemről, lilával az edzések időpontjait írtam bele - ezeken kívül pénteken és szombaton is lehet még menni

Megosztás a facebookon

Másnap aztán... igazán, igazán elgondolkoztam rajta, hogy én ugyan ki nem kelek az ágyból, de mivel előző héten nem voltam irodalom gyakorlaton (mert nem tudtam, hogy ez a 19. századdal foglalkozó óra), indokoltnak éreztem, hogy megjelenjek. Reggeli és minden nélkül indultam el, mert az éjszakázás után az utolsó lehetséges pillanatra állítottam az ébresztőt. Elgondolkoztam ugyan rajta, hogy hogy fogom kibírni a 3 órás reggeli gyakorlatot 0 evéssel délig, de minden reményem a félidőben tartott szünetbe helyeztem, hogy majd akkor szerzek valami kaját egy automatából (amiből kb minden folyosón van 1-2). Így is negyedórás késéssel érkeztem, de mikor befordultam a terem elé, meglepetten láttam, hogy egy csoport álmos diák üldögél a földön a terem előtt - ja igen: az egyetemen NINCSENEK ülőhelyek, a folyosókon, a termek közelében a földön ül mindenki, ez nekem az elején nagyon fura volt, de kezdem megszokni -. Megkérdeztem Mateusz-t, a lengyel srácot, akit ismertem, hogy melyik órára vár (a szerdai esetből okulva inkább ellenőriztem, jó helyen vagyok-e :D) Mondta, hogy irodalom gyakra, és hogy csak fél 10-kor kezdődik. Azt sem tudtam sírjak vagy nevessek, egy, aludhattam volna kicsit tovább, kettő, mégsem késtem el! A tanárnő ugyanis előző órán elvileg mondta, hogy fél órával később kezdődik majd a félév összes órája, de erről elég sokan nem tudtak, mert jó pár diák várakozott a folyosón. A hirtelen ajándék negyed órámat arra használtam fel, hogy kaját és kávét szerezzek, és az előző nap már bejáratott gofri+capuccino kombómmal jóval elégedettebben néztem szembe a rám váró (meglehetősen hosszúnak ígérkező) nappal.

Irodalom gyakorlat után kajálni akartam menni (45 perc szünetem volt), de egy tárgyelfogadtatós megbeszélés miatt elment az idő, úgyhogy csak megettem a kis baguett-véget, amit vész esetére raktam be a táskámba, és már mentem is a következő órámra, ezután pedig szünet nélkül civilizációra (direkt az Erasmusosok részére összeállított kurzus), amiről így is mindig késni fogok negyed órát, mert az előző órám 14:15-ig tart, ez meg 14-kor kezdődik.. De a tanár úr nagyon rendes, beszéltem vele, mondta, hogy semmi gond. A civilizációs óra 2,5 órás volt, egy szünettel, és nagyon tetszett! Az elején bemutatkoztunk, nagyon sokféle országból vagyunk a csoportban, és nagyon érdekes volt hallani, ki mit tanul, mivel szeretne foglalkozni, meg úgy általában, honnan jött... (Spanyolország, Finnország, Kína, Csehország, Németország, Lengyelország, Olaszország, amik most így eszembe jutnak hirtelen...)

Utána magnóhallgatás következett, amin egy Calais-ból származó férfi beszélt Észak-és Dél-Franciaország különbségeiről, a különböző dialektusok kialakulásának okairól, nekünk meg ehhez kapcsolódóan egy 16 kérdéses feladatlapon kellett kérdésekre válaszolni. Hamar elment az idő, és nagyon élveztem, viszont kíváncsi voltam a haladó civilizációs kurzusra is, úgyhogy a mienk vége után beültem oda is, még volt másfél óra abból az órából. Úgyhogy csütörtökön 9-18-ig szinte nulla szünettel egyetemen voltam, és eredetileg sportot terveztem estére, de véletlen összetalálkoztam Vito-val, egy német sráccal, elmentünk együtt vásárolni, majd úgy döntöttem, győzött a főtt kaja a sport fölött (az elmúlt héten 3-szor vagy 4-szer voltam:) ), ezért elmentünk a Bailly-ba, az ő kolijába, közben egy német lány is csatlakozott hozzánk, és együtt megvacsoráztunk. Ezután én elmentem a Castillon-ba a lányokhoz, és a koli konyhájában beszélgettünk-iszogattunk az este előtt, ugyanis : Back to school party volt a Délirium Café-ban, direkt az egyetemistáknak rendezve, és oda szerettünk volna elmenni. 

Vele a Castillon felé sétálva találkoztam, és ami vicces volt, hogy először reflexből magyarul kezdtem szólongatni, hogy "cica, cic-cic", amire nem sok reakciót kaptam, aztán leesett, és elkezdtem neki franciául mondogatni, hogy cica, cicamica, mire rögtön odajött :D

Elég későn indultunk útnak, de szerencsére közel volt a hely a Castillon-hoz, odaérve pedig rengeteg embert láttunk a hely előtt. Sok Erasmusos ismerőssel találkoztunk, de a hely nagyon drága volt (cserébe finom és különleges kézműves söröket lehetett kapni), és be is zárt éjfél körül, úgyhogy továbbmentünk (itt már a lányok nem voltak velem, én pedig a spanyolokhoz csatlakoztam) egy táncolós helyre, ahova ingyenesen be lehetett menni. Miután bezárt a hely, megvártuk az első buszt, úgyhogy 5 körül értem vissza a koliba. 

Megosztás a facebookon