Az elmúlt két hét összefoglalója (dec. 11-23.)

Holnap utazom, a bőröndök összepakolva. Kicsit nehéz felfogni, 4 hónap azért mégiscsak négy hónap, és úgy elrepült, de úgy! Októberben meglepetten konstatáltam, hogy máris eltelt egy hónap. Novemberben anya rávilágított, hogy már a felén túl vagyok. Decemberben pedig tudtam, hogy már csak egy hónap, és vége. Igaz, hogy akkor már vártam. Vártam, mert egyre több lett a tanulnivaló, kevesebb a program és az emberekkel való találkozás, az élet valahogy kizökkent ebből az "Erasmusos forgatagból", és rövid úton a szobámban találtam magam egy halom tanulnivalóval együtt, amiket bizony le kellett küzdenem. A vizsgahét ugyanis december 18-22-ig tartott, és nekem ezalatt a röpke hét alatt négy vizsgát kellett leküzdenem. Egyet kedden, egyet szerdán, és kettőt csütörtökön. Ezért ezt a hetet megelőző héten egyetlen programot engedtem meg magamnak, egy focimeccset szerdán, (13.-án), mivel féláron hozzájuthattunk a jegyekhez, és mivel egyszer meg akartam nézni Amiens-t, akik idén először játszanak első osztályban. Tours ellen játszottak (vagy játszottunk, ahogy mondani szokták), akik viszont csak másodosztály, ezt a szünetben tudtam meg, amikor épp Amiens 2-0-ra vezetett (a második gólt imádtam, nagyon szép összjáték volt), ekkor egy kicsit csökkent a büszkeségem, és megsajnáltam Tours-t, de a többiek mondták, hogy nem kell szomorkodni, nekik viszont nagyon sokat jelent, ha legyőznek (vagy gondolom, ha már döntetlenre kihoznak egy meccset, az is) egy első osztályú csapatot. A meccsen amúgy természetesen nagyon hideg volt, de anya előzetes felkészítésének hála (Áron müncheni tapasztalataiból kiindulva) 5 réteg ruhában és 2 törölközővel érkeztem, hogy magam alá rakjam a székre. A többiek csak ámultak ezen a felkészültségen :D 

Az utolsó gólról sajnos lemaradtunk (Tours lőtte), mert előrelátóan pár perccel hamarabb kimentünk a stadionból, hogy ne kelljen a hömpölygő tömeggel araszolnunk. Azt mindenesetre meg kell mondani, hogy érdekes meccs volt, a 3 gólból az egyik a 45., a másik a 90. percben született :D És elég szürreális élmény volt, hogy a mellettem ülő Matteo, ahogy teljesen beleélte magát a játékba, olaszul biztatta a játékosokat, ill. káromkodott (legalábbis a hangsúlyból ítélve) meccsnézés közben:D

A hét többi napja leginkább azzal telt, hogy bejártam még a maradék órámra (ez afféle póthét volt, csak azok az óráim voltak megtartva, amik közül elmaradt egy valamiért évközben), a fennmaradó időmben pedig tanultam, házikat írtam, amit még kellett. 

A legelső vizsgám ugyanezen a szerdán volt (kivételesen az utolsó órán tartottuk, nem pedig az utána lévő héten), ami elég kalandosra sikeredett: körülbelül hajnali négyig tanultam (így jár az, aki nem kezdi el időben), majd felhúztam a kis telefonom óráját 7-re, hogy még reggel a vizsga előtt (11-kor kezdődött) átnézzem az anyagot. Másnap hirtelen ébredtem fel a folyosóról beszűrődő hangokra. Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el, mennyi az idő? Megnéztem az órát, 10:50 volt! Miután magamhoz tértem a döbbenetből, elkezdtem irtóztató gyorsasággal összekészülni. Az agyam még nem dolgozta fel a sokkot, de a testem magától cselekedett: azt hiszem, rekordot döntöttem, ugyanis 7 PERC (aki ismer, tudja, hogy nálam ez egyéni csúcs) alatt készültem fel és kezdtem el vágtatni az egyetem felé vezető úton (ami szerencsére csak kb. 10 perc gyalog). Azért nem aggódtam halálra magam, hogy lekésem a vizsgát, kész, vége, mert a prof. utolsó órán mondta, hogy a vizsga egyébként csak 11:30-kor kezdődik, de érjünk oda 11-re, mert tart valami óraféleséget előtte... 11 után pár perccel estem be a terembe, és akkor már osztották a feladatlapokat, szóval mégsem volt minióra előtte... De egy srác még utánam érkezett, szóval nem maradtam le semmiről (csak az utolsó anyag átnézéséről :/). Amúgy szerintem nem ment olyan rosszul, egy kivételével minden órán ott voltam, és figyeltem is az idő többségében (mert a szakdolgozatomat a picard dialektusból szándékozom írni), a beadandókat is becsülettel megcsináltam (amikből, ha jól számoltam, 14 pluszpontom van a vizsgán), szóval még ezzel a kis kalanddal együtt is sikerült eléggé felkészülten érkeznem.

Másnap, csütörtökön civilizációból írtuk meg a második zh-t, és mivel a meccs után kezdtem el tanulni rá, és csütörtökön egész nap pótóráim voltak, meglehetősen kevés alvással érkeztem csütörtökön, és írtam meg legjobb tudásom szerint az ezúttal röpke ötoldalas zh-t... 

A péntek a pihenésé volt, de szombaton elkezdődött a kőkemény tanulás a vizsgahétre. Vasárnap folytatódott, majd hétfőn is. Nem mentem sehova, a szobámmal szimbiózisban éltünk, még főzni is alig volt időm, azt ettem, amihez gyorsan hozzájutottam, de a nagy stresszben már nem is számított mi az, csak hogy korgó gyomromat elhallgattassa. 

Kedden Mondattan 2.-vel kezdődött a sorozat, hétfőn este 10-ig még egy lengyel lánnyal mondatelemzési sémákat vázoltunk fel, majd meglehetősen elbizonytalanodva mentünk lefeküdni (illetve én még tanultam), mert még abban a kevésben se voltunk biztosak ezután a jó gyakorlás után, amiről azt hittük, tudjuk :D Fantasztikus érzés volt azok után, hogy egész vasárnap a mondattant jegyzeteltem ki, és írtam le minden lényeges infót az órán elhangzottak közül. Ezek után a vizsgán egyetlen séma sem volt, cserébe az idő nagyon rövid, úgyhogy a precíz kezdet után a végét kénytelen voltam összecsapni, hogy legalább írjak valamit az utolsó feladathoz is. Azért remélem, hogy a dolgozatom tükrözi, azt, hogy TANULTAM, mert igen. 

A második megmérettetés szerdán a Disszertáció metodológiája volt (elnézést a csúnya fordításért, szó szerinti), amit sajnos nem érzek jónak, sok szöveget kellett elolvasni, és nem volt időm rájuk sem év közben, sem most, (vagyis elolvastam mindegyiket, csak kijegyzetelni nem volt időm, és hozzájuk kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni) és mivel ez a vizsgám volt középen, valahogy erre jutott a legkevesebb figyelmem/energiám, mert az utolsó kettőre meg valahogy még fel tudtam szívni magam. Azért reméljük a legjobbakat. 

Csütörtökön voltak az irodalmak, előadás és gyakorlat, négy órában. (Ez lehetne egy színházi előadás címe is :D) Keveset aludtam, sokat készültem, de Proust-tal nem végeztem gyakorlatra... 20 perccel később kezdődött a vizsga, aminek az lett a következménye, hogy az egésszel csúsztunk, vagyis összességében 5 órán keresztül írtam a feladatsorokat (először egy szövegelemzést gyakorlatból, majd az előadás kérdéseire válaszoltam) megállás nélkül. Azt hiszem, könnyen elképzelhető, milyen állapotban támolyogtam ki a teremből, ennyi öröm után. Egy gondolat járt a fejemben: gyorsétterem! Úgy vágytam rá, hogy valami tartalmasat és egészségtelent egyek a többnapi (nem szándékos) koplalás után, amit ráadásul valaki más készít el nekem, annál is inkább, hogy reggel 6 óta egy bagettvéget és két pici csokit ettem, és akkor pont két óra volt. Volt a közelben egy Quick, ami itt a Burger King és a Mc'Donalds mellett létező harmadik ilyen hamburgeres-sültkrumplis komplexus, azonban mivel nem volt nálam a bérletem (mert reggel nem gondoltam, hogy megyek majd bárhova is), gyalog vágtam neki a pár buszmegállónyi útnak. Magamhoz híven rossz utcán indultam el, és elég reményvesztetten fordultam vissza az első buszmegállótól, ahol a megállók neveiből kiderítettem, hogy rossz helyen vagyok. Már majdnem feladtam, de még utoljára megpróbáltam, és sikerült megtalálnom a helyes utat, de ott már vettem jegyet, nem érdekelt. De mivel egy órás jegyeket adnak (ez az alap), végeztem is annyi idő alatt a gigantikus kajahalmommal, hogy visszafelé is jöhettem ugyanazzal a jeggyel.

Hazaérve aztán bevetettem magam az ágyamba, és sorozat, film, könyv boldog társaságában pihentem ki a hét fáradalmait. 

Tegnap felhúztam az órát valamikor délelőttre, hogy megtudakoljam a portán, van-e mérleg, a bőröndöm lemérésére. Csodák csodája, volt, és azt mondták, direkt az Erasmusosoknak, csomagmérési célból! Nagyon megörültem, gyorsan be is pakoltam a nagybőröndömet, lemértem, majd elkezdtem a kicsibe is berámolni, közben megnéztem a repülőtársaságok honlapját, hol hány kilós lehet a kézi-ill. a feladott poggyász, hogy minél hatékonyabb legyen a logisztika. 

Ugyanis nem végleg megyek el, januárban még visszajövök egy hétre, 8.-a és 13.-a között, az lesz a második vizsgahetem, lesz egy vizsgám 9.-én, egy 11.-én és lenne egy 12.-én is, de azt az Erasmusosoknak emailben kell elküldeni, a feladatsort pedig január első hetében kapjuk meg. Aztán otthon 15.-én rögtön az egész félévet lezáró cseh vizsgával nyitok majd, ami egy kicsit ijesztő, de a másik időpont 8.-a lett volna, amikor én kb. 1500 km-re leszek Budapesttől. És nem vettek olyan sok anyagot, szóval majd.. igyekszem. Otthon ezek után vár még rám még egy cseh vizsga (civilizáció), és egy német. És kész, meg is leszek mind a 10 aranyos vizsgámmal :D Aztán Bruges! Január 31.-én megyünk, ez éltet, hogy érdemes lesz végigcsinálni ezt a vizsgaidőszakot, ha utána vár a jutalom!

Szóval ennyi lett volna a blog, véget ért az Erasmusom, összességében azt mondhatom, hogy jó volt, megérte, mindenképp megérte, mert sokat ad, és sokat fejlődhet mindenki, aki úgy dönt, kimegy külföldre. Az utolsó hónap eseményei számomra nem alakultak túl szerencsésen, és az utóbbi hetekben már inkább a hazamenetelt vártam, mint az ittlétet élveztem volna, de nem bánom, nekem ez így kerek, bár azért furcsa, hogy a kezdeti pörgés és imádat így lecsengett, de talán ennek így kell lennie. 

Én mindenkinek ajánlom az Erasmust, vagy bármilyen lehetőséget, amivel hosszabb-rövidebb időt külföldön lehet tölteni, csak nyerhetünk vele, önállóbbak, talpraesettebbek leszünk, új kapcsolatok, új élmények, nyelvtudás... 

Ezeket a pozitív dolgokat én is mind megtapasztaltam, új kultúrákat ismertem meg, új helyekre látogattam el, közelebb kerültem az időm beosztásának megtanulásához! És úgy érzem, sokkal több problémával és nehézséggel meg tudok birkózni az itt eltöltött félév után. Remélem, lesz lehetőségem még Erasmusra menni, mert mindenképpen szeretnék! Meg külföldi szakmai gyakorlatot is, külföldön dolgozni, és most a legközelebbi célom a nyári egyetem Csehországban, amit körülbelül tegnap óta forgatok a fejemben, de jól hangzik! Az Erasmus felébresztett bennem egy olyanfajta kalandvágyat, hogy az ilyen lehetőségeket mindenképp meg szeretném ragadni, mert látom, tapasztalom, hogy mennyit hozzátehet egy emberhez a külföldi kint tartózkodás. 

Holnap ilyenkor már a repülőn ülök Budapest felé, és nagyon várom már a hazaérkezést, de biztos vagyok benne, hogy nem hagyom teljesen magam mögött külföldöt, Franciaországot, Amiens-t, és az Erasmus-t sem! 

 

Ui.: Ha lesz majd még ilyen hosszabb külföldi kalandom (mint például a nyári egyetem, bár az csak egy hónap, vagy egy amerikai táboroztatás - az meg egy egész nyár, és azt is szeretném kipróbálni - vagy egy másik Erasmus), minden olvasóm számíthat a blog újraindulására, amiben a fentiekhez hasonlóan beszámolok az élményeimről! Köszönöm azoknak, akik idáig kísértek engem, és remélem, élvezetes (és esetenként tanulságos) volt a blog, a jövő Erasmusosainak meg csak azt tudom mondani, hogy hajrá, vágjatok bele, és remélem, hogy kedvet csináltam ehhez az élményhez, amit, azt gondolom, mindenkinek, aki érez magában kedvet hozzá, át kell élnie az életben! És köszönöm az Erasmusnak és a Campus Mundinak, hogy lehetővé tették számomra ezt a külföldi félévet, az ösztöndíj nélkül nem sikerült volna, nagyon hálás vagyok 

 

És Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek! 

Megosztás a facebookon

A hét elejét tehát telefon nélkül kezdtem, hétfő reggelre a laptopomon állítottam ébresztőt, majd vettem egy kis asztali órát, és arra keltem két napig, amikor az anya által kiküldött kis telefon meg nem érkezett:) Először nem tudtuk bekapcsolni, a töltőmmel nem tudtam tölteni, akkor megint elvesztettem a reményt, de szerencsére a laptopomról tölthetőnek bizonyult, és amikor kicsit életre kelt az akksi, már a töltőm is működött vele:) Sikerült bekapcsolni, kifüggetleníteni, úgyhogy van telefonom! Más kérdés, hogy az SMS és az internet nem működik rajta, de legalább telefonálni tudok vele :D És az időt nézni! Ez is nagy jutalom. Ilyenkor tanulja meg az ember az apró dolgokat értékelni.

Kedden a rendőrségen kezdtem a napot, miután szerencsésen odataláltam, városi térképek segítségével, igazi jó, hagyományos módszerrel. Több, mint két órát várakoztam azon a szörnyű nyomasztó helyen, mire végre behívtak, és felvették a jegyzőkönyvet, amit el kellett küldenünk a biztosítónak. A nevemet elírták, a telefontársaság nevét elírták, az egész franciául van persze, de reméljük a legjobbakat :D A rendőrségi felvonás után szkennelési lehetőség keresése volt terítéken, és ez például azon kevés dolgok között van, amiért nem szeretem Amiens-t : NEM LEHET SZKENNELNI! Nyomtatás még csak-csak megoldott, de az is őrület, hogy be kell mennünk a központba, mert az egyetemen félév eleje óta nem működnek a nyomtatók... de a szkennelés... USB-stick nélkül sehol sem csinálják, nekem az pedig nem volt, és jártam helyről-helyre, irodáról-irodára az egy kis dokumentumommal, hogy lennének szívesen szkennelni, de nem, mindenhol nemet mondtak. Végső elkeseredésemben visszamentem az egyetemre, és a titkárságon előadtam a helyzetet, bízva abban, hogy hátha megszántak. Szerencsére az ő szívük sincs kőből, és a tilalom (?) ellenére beszkennelték nekem azt a két nyomorult oldalt, amit így el tudtam küldeni anyának, végre!

Amúgy ez a hét is tanulással meg vizsgázással telt, nem nagyon mozdultam ki, mert vagy nem volt telefonom, vagy dolgom volt, vagy egyszerűen nem volt kedvem a hideg és sötét várost a nyakamba véve mondjuk edzésre menni. 

Szerdán anyával Mikulásoztunk! Mikor itt voltak, hagyott itt nekem egy csomagot azzal, hogy hatodikán bontsam majd ki, és mivel Áron nem volt otthon, felhívtam őt reggel, és videóhívásban együtt töltöttük a Mikulást:)

Szerdáról csütörtökre aztán sikerült szokás szerint 3 órát aludnom, egy 3 órás zh-m és egy 4 oldalas beadandóm volt aznapra, úgyhogy örültem, hogy eljutottam a szobámig az utolsó órám után, majd sorozat, és alvááás. 

Pénteken egy után keltem :DD Végre! Amit csak azért sajnáltam egy kicsit, mert el akartam menni edzeni fél egytől. Mindegy, elmentem este, ezúttal valahogy sikerült rávennem magam. Útközben találkoztam Anitával (német lány) a buszon, aki spontán úgy döntött, ő is jön, és én szombaton délelőtt is edzettem, úgyhogy kicsit behoztam a dolgokat mozgás szintjén. 

Szombat estére elhívott Sarah a Castillon-ba nyolcra főzni, nem mondtam nemet, mindig nem lehet, és elmentem hozzájuk, sokfélét főztünk, ettünk, megszámoltam, 10-en voltunk a konyhában :D 

Utána az éjfeles, utolsó busszal hazajöttem, sorozat és alvás!

Ma pedig azt hiszem, palacsintát fogok majd sütni, meg ebédre valami krumplisat csinálok, mert tegnap vágtam fel krumplit, kenyeret viszont elfelejtettem venni, ma pedig zárva van a Leclerc.

Amúgy az idő borzasztó, vagyis inkább váltakozik. Tegnap nagy szerencsém volt, mert hideg volt ugyan, de napos. De ma orkán erejű szél fúj, annyira hangos, hogy behallatszik a szobámba az ablakon át, egyszerűen hihetetlen, mintha az Óz a csodák csodája forgószelét hallgatnám... Ja, meg mosni fogok, meg kitakarítani a szobámat, tegnap rendet raktam indulás előtt.

És leírom, mi vár rám, vagyis hogy mennyi vizsgám meg egyebem lesz, és mikor:

dec. 13. és dec. 14., dec. 19., 20., 21. - 20.-ára és 21.-ére rengeteget kell olvasni, rövidebb-hosszabb szövegeket, meg két 400-500 oldalas könyvet, juppí :D

Januárban pedig 9. és 11., amikre visszajövök, mert egyszerűbb itt letenni őket, meg akkor lesz még egy búcsúhetem itt:) És elég csak akkor összerámolnom, és végleg kiürítenem a szobám, ami nagy könnyebbség a decemberi hajtás miatt. 

 

És akkor pár gondolat így a végére:

Amúgy érdekes, hogy már nagyon várom a hazautat. Biztos normál esetben is vártam volna, de az elején én annyira odavoltam az Erasmusért, annyira biztos voltam benne, hogy szomorú leszek, ha haza kell mennem, annyira komolyan fontolóra vettem, hogy kint maradok még egy félévet... És most NAGYON örülök neki, hogy nem így tettem. Valahogy Párizs óta minden összejön, nehéz, hogy nincs telefonom, így el vagyok vágva a többiektől a közösségi háló hiánya miatt... Persze vannak közös programok, de nem beszélünk annyit, mint régen, mert akivel nincs közös órám, Whatsapp-on beszéltünk, tartottuk a kapcsolatot, ami csak okostelefonon létezik, így nekem most nincs. 

Hiányoznak az otthoniak hiányzik Józsi, várom már az újabb találkozást mindenkivel, a karácsonyt, a szilvesztert, hogy újra lássam Budapestet, hogy ott legyenek programjaim (na ezt például sose gondoltam volna előre, de hiányzik, hiányoznak a fürdők, a helyek, a város...). 

Valahogy úgy érzem, hogy a kezdeti nagy fellángolás után lecsengett ez az Erasmus, jó volt nagyon, sok élményt adott, de egy fél év elég is belőle, ha hazamegyek, jobban fogok majd tudni koncentrálni a tanulásra, Eötvös Coli, szakdolgozat, satöbbi, és ez is tetszik, mert itt annyi program, annyi figyelemelterelő történés van, hogy mindig elcsúszok a feladataimmal (még jobban, mint otthon), és ez hosszútávon elég idegesítő egy olyan maximalista személynek, mint én vagyok.

Nem mondom, hogy nem élveztem a sok utazást, kalandot, élményt, önállósodást, de jó lesz majd visszatérni a megszokott közegembe, mert bizony egyedül éreztem magam néha a problémákkal, mikor tudtam, hogy nincs itt senki, aki segítsen, mindent nekem magamnak kell megoldani. Anya persze mindig mellettem volt, támogatott, ahogy tudott, de hát nem ugyanaz egy videóhíváson keresztül:) De köszönök mindent! Nagyon sokat segítettél!!

Két hetem maradt hátra, és be kell valljam, kis öröm tölt el, mikor mindig egy újabb ablakocskát nyithatok ki az adventi naptáramon, ami ezzel is jelzi, hogy még eggyel kevesebb nap van hátra a hazautazásig. 

Ez az egész nem az Erasmus ellen szól, szerettem, megéltem, sokat láttam és tanultam, de ha belegondolok, hogy lesz még lehetőségem az életben visszajönni ill. Erasmusra menni is, örülök, hogy most hazamegyek, és úgy érzem, minden szempontból jó döntést hoztam, mikor azt mondtam, nem fogok hosszabbítani. 

Megosztás a facebookon

Szerencsétlenségek sorozata

Igazából ezen a héten a hétvége volt a lényeg... 

Szerdán elmentünk színházba, ez volt az első francia színházélményem, jó volt, érdekes, egy elgondolkodtató darabot játszottak, aminek a címe egy Beatles-számra utalt, generációk közti különbségekről, életben való boldogulásról. 

Az egyetemi feladatok mellett ez volt az a lényeges momentum, amit most meg tudnék említeni a hétköznapok eseményei közül. Ja igen! A koliban sütöttünk karácsonyi sütit:) Ez nagyon jó volt, mert Mirjam-nál itt volt a nővére, ők csődítették össze a társaságot, és cuki sütiket szaggattunk-sütöttünk cuki karácsonyi zenére:) Meg nem karácsonyira is :D

Aztán jött a hétvége, mentünk Párizsba. És itt kezdődtek el az én szerencsétlenségeim. Röviden, tömören összefoglalva a hétvége mérlege:

A megérkezésünk napján ellopták a telefonon, valószínűleg sorban állás közben egy Burger Kingben. Ez már jól hazavágta a hétvégémet, sok kellemetlen szituációt szült az, hogy nincs telefonom, persze a péntek estémnek már alapból annyi volt. Persze azért próbáltam élvezni, meg nem akartam a többiek hétvégéjét tönkretenni (a sajátomat sem), úgyhogy igyekeztem annyit kihozni ebből a hétvégéből, amennyit tudtam, na azért örülök, hogy vége :D

Alapból mindenhol eltévedtünk, másfelé metróztunk, rossz helyen kötöttünk ki, de valahogy mindig eljutottunk az úticélunkhoz (előbb, vagy inkább utóbb :D). Megnéztük az Orsay Múzeumot, voltunk a Sacré Coeur-nél, a Champs-Elysées-n, buliztunk szombat este a hostel földszintjének bárjában... A csapat felének részéről (köztük az én részemről is) ez egy mérsékelt bulizás volt azért. És vasárnap elmentünk Versailles-ba. Képek hiányában a többiek képei közül válogattam:

A múzeumban láttam egy csomó festményt, amikről egyetemen tanultunk, meg alkotókat is, jó volt őket élőben látni:) Megnéztük Van Gogh-ot és Gauguin-t is.

A képen elölről hátrafelé: Max (német), Octavia (amerikai), Rodri (spanyol), Megan (skót), én, Sarah (német) és Lieven (belga). Max csak egy napra jött, és mikor elköszöntünk, konstatáltuk, hogy mindannyian más nemzet képviselői vagyunk :D

Párizsban elmentünk még a "szerelemfal" elé, ahol 250 nyelven van leírva, hogy szeretlek:)

Itt pont látszik is a magyar

Balról jobbra: Júlia (brazil), Payton (amerikai), Sarah (német), én, Octavia (amerikai), Megan (skót), Flávia (brazil).

És jöjjön akkor Versailles:

Hatalmas sor, amit hősiesen végigálltunk - először meglepődtünk, hogy kifelé is áll egy sor; aztán jöttünk rá, hogy bizony az is befelé áll, csak elkanyarodik a kerítésnél, mert nem elég nagy a hely a kígyónak :D

 

Én és Octavia - olyan aranyos, hogy most ez a profilképe Facebook-on!:))

Versailles-ban aztán konstatáltuk, hogy igencsak késésben vagyunk, a buszunk pár óra múlva indul, nekünk pedig még vissza kellett mennünk a hostelba felszedni a csomagokat (Octavia gurulós bőröndöt hozott, és azt muszáj volt otthagynia...), majd utána még eljutni a buszhoz, ami kb. 45-60 perc a hosteltől... Elkezdődött az őrült rohanás, ami csak még jobban az őrületbe fordult, ahogy egyre fogyott az időnk. Kaját elvitelre kértünk mekiben meg KFC-ben, természetesen csak nekem szakadt ki a zacskó és zuhant az egész a földre az állomáson... rossz jegyet váltottunk, újat kellett venni, és csak futottunk, futottunk, Versailles-ből a hostelbe, hostelből a buszhoz, a végén már jegyet venni sem volt időnk, ezért emberek nyomában verekedtük át magunkat a kapukon, vagy azokon mentünk át, amik el voltak romolva, és nyitva álltak... Néha odacsuktak minket, néha lemaradtak a többiek (mi hárman, Sarah-val és Júlia-val nyargaltunk elöl), és az RER-en fogalmunk sem volt, a két Saint Denis megálló közül melyiknél kell leszállnunk... leszálltunk az elsőnél, konstatáltuk, hogy ez egy üres állomás, visszarohantunk a vonatra, mielőtt az ajtók becsukódtak volna, leszálltunk a másodiknál, taxit kerestünk, kétségbeestünk, beszéltünk JB-vel, akik Anitával ugyanazzal a busszal mentek vissza Amiensbe, mint mi, hogy állítsák meg valahogy a buszt, akadályozzák meg az indulást... Többször végleg elvesztettük a reményt, annyira hihetetlennek tűnt, hogy odaérjünk, de végül sikerült, pont amikor a sofőr 5 perces várakozás után kijelentette, hogy indulnak, és JB elkezdett könyörögni, hogy "csak még 5 percet", meglátta a felé loholó Sarah-t, ami egyet jelentett azzal, hogy sikerült! Megcsináltuk!

Ezek a dolgok csak a főbb szerencsétlen/balul sikerült események, számtalan apróbb bosszantó dolog történt még az út során, amik főleg engem céloztak, szóval nagyon, nagyon örültem neki, amikor végre a koliszobába értem, és írtam mindenkinek, hogy jól vagyok... 

Megosztás a facebookon

Mozi, Karaoke-est, hétvége Annával

Mivel igencsak régen jutottam el odáig, hogy írjak, már nem emlékszem pontosan mindenre, ami a fent említett héten történt. Azért a főbb események megvannak, a többi pedig nem annyira említésre méltó, egyetem, tanulás, közös főzések, szóval csak a szokásos:)

Vasárnap este Mirjam (német lány) elhívott moziba másnapra, hétfő estére, egy magyar filmet vetítenek, azt mondta, francia felirattal. Miért is ne, gondoltam, bár azt előre tudtam, hogy nagyon furcsa lesz itt kint magyarul filmet nézni :D És sose gondoltam volna, hogy valaha lesz lehetőségem erre. A film a Testről és lélekről címet viselte, Enyedi Ildikó rendezte, és a Berlini Filmfesztiválon 3 díjat szerzett meg, köztük az Aranymedvét. Anya látta már, és azt mondta, nagyon jó. Elmentünk hát hétfő este négyen, Mirjam, egy olasz lány, egy olasz srác és én. A film tényleg nagyon-nagyon jó volt, mindenkinek ajánlom, és annyira jó érzés volt, hogy a többieknek is tetszett, jól esett egy ilyen első benyomást szerezni nekik a magyar kultúráról:) 

Úgy terveztem, hogy film után rögtön hazamegyek, de még beültünk kajálni, majd elbeszélgettük az időt oktatási rendszerről (az országok közti különbségeket tárgyalva), de olyan témák is felmerültek, mint első kimondott szó, ki mikor kezdett járni, stb.. :) Így végül az utolsó busszal mentünk haza. 

Kedden szerintem nem történt semmi érdemleges, vagy tanultam, vagy valamilyen ügyet intéztem a városban, a keddek általában így néznek ki. 

Szerdán aztán Karaoke-est volt az ESN szervezésében, nagy örömünkre, mert a lányokkal már régóta beszélünk róla, hogy milyen jó lenne egyet karaokézni egyszer. A Lys d'Or volt a helyszín, és annak ellenére, hogy a Facebook-on előzetesen senki, vagy alig iratkoztak fel, fergeteges buli keveredett, jó számokat választottunk, és amit a többiek is ismertek, ők is együtt üvöltötték az énekesekkel:) A két görög srác bemutatott egy görög duettet, a spanyolok hatalmas hangerővel a saját számaikat adták elő, a németek eltoltak egy 99 luftballons-t:) Én az angol-amerikai csapatba álltam be a Shrek főcímdalát énekelni (Smashmouth-Allstars), majd a végén jöttek az örök klasszikusok: a Titanic főcímdala, amibe mindenki beleadott apait-anyait, az Oroszlánkirályból is volt valami... :)

Éneklés után, mivel sokan elmentek az utolsó busszal, és 1 felé kiürült a terem, továbbmentünk bulizni, és végül a Living-ben kötöttünk ki, ahonnan spontán döntés alapján egy ott megismert (talán lengyel?) srác lakásába mentünk "folytatni a bulit". A többiek elég élénkek voltak, én viszont nagyon fáradt, ezért a kanapén, a sarokban bóbiskolva vártam az első buszt, amivel Floriannal együtt haza szerettünk volna jutni. Sem sétálni, sem taxizni nem akartunk, ezért maradt a busz.

Másnap reggel aztán meglehetősen kevés alvással indultam az első órámra, sikeresen túléltem a napot, aztán este körülbelül bezuhantam az ágyba pár rész sorozat után azért, a miheztartás végett:)

Pénteken aztán egyre érkezett Anna Karlsruhe-ból, gimis osztálytársam, előző héten írt, hogy meglátogatna, szeretné megnézni Amiens-t és Párizst is. Kimentem elé, és el is kezdődött a városnézés, Annával nagyon lehet, mert meglát a távolban egy épületet, vagy szépnek kinéző környéket, és oda el szeretne menni, úgyhogy szerintem ha csak rajta múlik, egész nap mentünk volna :D Felmentünk a katedrális tornyába is (végre, végre!!), utána még folytatódott a városnézés, majd este hétkor megnéztük a katedrális fényjátékát, ami aznap indult újra, és a karácsonyi vásár is pont ezen a pénteken nyitotta meg kapuit, szóval igazán szerencsénk volt programok terén. Idő tekintetében már nem annyira, ugyanis zuhogott az eső... de a fényjáték közben szerencsére el is állt. Egy jó forrócsoki után a koli felé vettük az irányt, másnap ugyanis korán keltünk : 6:38-kor indult a vonatunk Párizsba, csak hogy ott is minél több mindent meg tudjunk nézni. :D

Tehát Párizs. Meghökkentően korai időpontban értünk oda, talán még sosem láttam a várost ilyen korán, de tetszett. Mivel a Gare du Nord-ra értünk be (Északi Pályaudvar), rögtön a Sacré Coeur felé vettük az irányt, az kb. negyedórára van gyalog. Szép volt nagyon a kilátás, meg a felfelé vezető út a kora reggeli fényben. És ezúttal be is mentünk a bazilikába, aminek nagyon örültem, mert még nem voltam bent, mindig csak kívülről láttam. Azt hittem, tuti fizetős lesz, de csak adakozni kellett a bejáratnál, annyit, amennyit akartunk.

A Sacré Coeur után felszálltunk arra a szép útvonalon közlekedő metróra, amit Józsi mutatott nekem, és amelyik annyira tetszett, és elmentünk az Eiffel-toronyhoz, onnan pedig kezdődött a végeláthatatlan séta :D Vicces volt, mert Anna nem ismerte Párizst, ezért én próbáltam kalauzolni a "fő szál" mentén, úgymint : Eiffel-torony, Diadalív, Champs-Elysées, Louvre, Tuilériák kertje, Notre Dame. Ezek körülbelül egymásba fűzhetők a Szajna partján, de Annával nem lehetett ilyen hagyományosan megközelíteni a dolgokat, mert "ott egy szép épület", "jaj, nézzük meg még azt a templomot", és egyéb ilyen felkiáltások miatt gyakran eltértünk eredeti útvonalunktól, aminek nem lett más következménye, minthogy szép, és eldugottabb helyeket is megismertünk:) Egy idő után én is felvettem a ritmust, és én is választottam épületeket, megnézésre :D A probléma már megint az időjárással volt... Hideg volt, nagyon. És esett az eső. Ezért úgy a nap közepe táján kitűztük célul egy Burger King meglátogatását, amit viszont hiába jelzett a térkép, nem volt ott. Ezért végül éhesen, átfagyva és fázósan betértünk egy palacsintázóba, ahol szemtelenül magas áron (Párizstól nem is vár mást az ember), viszont finomat ettünk : én kecskesajtos-mézes-diós-almás palacsintát salátával, Anna pedig pörkölt mandulás-csokisat. Miután átmelegedtünk, folytatódott a túra, ami a Notre Dame-mal zárult, elég sietősen, mert indulni kellett a vonatokhoz, amik két különböző, szerencsére egymáshoz közel lévő pályaudvarról indultak. Először Anna vonatát kerestük meg, utána ő elkísért félig az enyémhez, mert még sok ideje volt, utána elköszöntünk egymástól:)

Minden simán ment, szépen felültem a vonatomra, és mindaddig semmi gyanús nem tűnt fel, amíg el nem múlt az indulás ideje, és az útitársaim nyugtalankodni nem kezdtek, hogy mi történik. Aztán bemondták a hangosba, hogy a járatot törölték, a vonat nem indul, de igyekeznek minél gyorsabban megoldást találni. Már szimplán megszoktam, hogy számomra a közlekedés NEM LEHET ZÖKKENŐMENTES, ezért megadóan kászálódtam le a peronra, és egy kényelmes csövön helyet foglalva (mert pad az nincs), vártam a fejleményeket. Fél órát kellett ott rostokolnunk, amikor a szomszédos vágányról indítottak egy ugyanazon az útvonalon közlekedő vonatot, amire felszállhattunk. Úgyhogy végül csak megérkeztem Amiensbe, ahol a karácsonyi vásárra vetve egy szeretetteljes pillantást, úgy döntöttem, sétálok egyet, és annyi fotót készítek, amennyit csak tudok, mert egyszerűen varázslatos az a vásár, én szerelmes lettem belé:) Észak-Franciaország legnagyobb vására. 

Azonban a telefonom akksija cserben hagyott, az egész napos Párizsban cirkálás után rövidtávon lemerült, találkoztam viszont más Erasmusosokkal, akikkel felültünk az óriáskerékre!

A három kisgyerek a télapó házánál :D

Hát PERSZE, hogy a szánba is beültünk!

Másnap aztán nem bírtam ki, és visszamentem a vásárba, rengeteg-rengeteg fotót készítettem:) És még egy rézfúvós- kvartett is kint volt aznap, akiket amúgy is meg akartam nézni, de nem tudtam, mikor lesznek, így meglepetésként ért, és nagyon élveztem! Mindenféle karácsonyi, meg népszerű számot játszottak (volt Beatles is), kivilágított ruhában, és egész kis csorda követte őket útjukon keresztül:)

 

Ez a két kép azért ilyen homályos, mert anyának küldtem őket hangouts-on, és csak így tudtam őket letölteni.

Ez a városháza előtti lépcső!:)

 

 

Megosztás a facebookon