A hét elejét tehát telefon nélkül kezdtem, hétfő reggelre a laptopomon állítottam ébresztőt, majd vettem egy kis asztali órát, és arra keltem két napig, amikor az anya által kiküldött kis telefon meg nem érkezett:) Először nem tudtuk bekapcsolni, a töltőmmel nem tudtam tölteni, akkor megint elvesztettem a reményt, de szerencsére a laptopomról tölthetőnek bizonyult, és amikor kicsit életre kelt az akksi, már a töltőm is működött vele:) Sikerült bekapcsolni, kifüggetleníteni, úgyhogy van telefonom! Más kérdés, hogy az SMS és az internet nem működik rajta, de legalább telefonálni tudok vele :D És az időt nézni! Ez is nagy jutalom. Ilyenkor tanulja meg az ember az apró dolgokat értékelni.

Kedden a rendőrségen kezdtem a napot, miután szerencsésen odataláltam, városi térképek segítségével, igazi jó, hagyományos módszerrel. Több, mint két órát várakoztam azon a szörnyű nyomasztó helyen, mire végre behívtak, és felvették a jegyzőkönyvet, amit el kellett küldenünk a biztosítónak. A nevemet elírták, a telefontársaság nevét elírták, az egész franciául van persze, de reméljük a legjobbakat :D A rendőrségi felvonás után szkennelési lehetőség keresése volt terítéken, és ez például azon kevés dolgok között van, amiért nem szeretem Amiens-t : NEM LEHET SZKENNELNI! Nyomtatás még csak-csak megoldott, de az is őrület, hogy be kell mennünk a központba, mert az egyetemen félév eleje óta nem működnek a nyomtatók... de a szkennelés... USB-stick nélkül sehol sem csinálják, nekem az pedig nem volt, és jártam helyről-helyre, irodáról-irodára az egy kis dokumentumommal, hogy lennének szívesen szkennelni, de nem, mindenhol nemet mondtak. Végső elkeseredésemben visszamentem az egyetemre, és a titkárságon előadtam a helyzetet, bízva abban, hogy hátha megszántak. Szerencsére az ő szívük sincs kőből, és a tilalom (?) ellenére beszkennelték nekem azt a két nyomorult oldalt, amit így el tudtam küldeni anyának, végre!

Amúgy ez a hét is tanulással meg vizsgázással telt, nem nagyon mozdultam ki, mert vagy nem volt telefonom, vagy dolgom volt, vagy egyszerűen nem volt kedvem a hideg és sötét várost a nyakamba véve mondjuk edzésre menni. 

Szerdán anyával Mikulásoztunk! Mikor itt voltak, hagyott itt nekem egy csomagot azzal, hogy hatodikán bontsam majd ki, és mivel Áron nem volt otthon, felhívtam őt reggel, és videóhívásban együtt töltöttük a Mikulást:)

Szerdáról csütörtökre aztán sikerült szokás szerint 3 órát aludnom, egy 3 órás zh-m és egy 4 oldalas beadandóm volt aznapra, úgyhogy örültem, hogy eljutottam a szobámig az utolsó órám után, majd sorozat, és alvááás. 

Pénteken egy után keltem :DD Végre! Amit csak azért sajnáltam egy kicsit, mert el akartam menni edzeni fél egytől. Mindegy, elmentem este, ezúttal valahogy sikerült rávennem magam. Útközben találkoztam Anitával (német lány) a buszon, aki spontán úgy döntött, ő is jön, és én szombaton délelőtt is edzettem, úgyhogy kicsit behoztam a dolgokat mozgás szintjén. 

Szombat estére elhívott Sarah a Castillon-ba nyolcra főzni, nem mondtam nemet, mindig nem lehet, és elmentem hozzájuk, sokfélét főztünk, ettünk, megszámoltam, 10-en voltunk a konyhában :D 

Utána az éjfeles, utolsó busszal hazajöttem, sorozat és alvás!

Ma pedig azt hiszem, palacsintát fogok majd sütni, meg ebédre valami krumplisat csinálok, mert tegnap vágtam fel krumplit, kenyeret viszont elfelejtettem venni, ma pedig zárva van a Leclerc.

Amúgy az idő borzasztó, vagyis inkább váltakozik. Tegnap nagy szerencsém volt, mert hideg volt ugyan, de napos. De ma orkán erejű szél fúj, annyira hangos, hogy behallatszik a szobámba az ablakon át, egyszerűen hihetetlen, mintha az Óz a csodák csodája forgószelét hallgatnám... Ja, meg mosni fogok, meg kitakarítani a szobámat, tegnap rendet raktam indulás előtt.

És leírom, mi vár rám, vagyis hogy mennyi vizsgám meg egyebem lesz, és mikor:

dec. 13. és dec. 14., dec. 19., 20., 21. - 20.-ára és 21.-ére rengeteget kell olvasni, rövidebb-hosszabb szövegeket, meg két 400-500 oldalas könyvet, juppí :D

Januárban pedig 9. és 11., amikre visszajövök, mert egyszerűbb itt letenni őket, meg akkor lesz még egy búcsúhetem itt:) És elég csak akkor összerámolnom, és végleg kiürítenem a szobám, ami nagy könnyebbség a decemberi hajtás miatt. 

 

És akkor pár gondolat így a végére:

Amúgy érdekes, hogy már nagyon várom a hazautat. Biztos normál esetben is vártam volna, de az elején én annyira odavoltam az Erasmusért, annyira biztos voltam benne, hogy szomorú leszek, ha haza kell mennem, annyira komolyan fontolóra vettem, hogy kint maradok még egy félévet... És most NAGYON örülök neki, hogy nem így tettem. Valahogy Párizs óta minden összejön, nehéz, hogy nincs telefonom, így el vagyok vágva a többiektől a közösségi háló hiánya miatt... Persze vannak közös programok, de nem beszélünk annyit, mint régen, mert akivel nincs közös órám, Whatsapp-on beszéltünk, tartottuk a kapcsolatot, ami csak okostelefonon létezik, így nekem most nincs. 

Hiányoznak az otthoniak hiányzik Józsi, várom már az újabb találkozást mindenkivel, a karácsonyt, a szilvesztert, hogy újra lássam Budapestet, hogy ott legyenek programjaim (na ezt például sose gondoltam volna előre, de hiányzik, hiányoznak a fürdők, a helyek, a város...). 

Valahogy úgy érzem, hogy a kezdeti nagy fellángolás után lecsengett ez az Erasmus, jó volt nagyon, sok élményt adott, de egy fél év elég is belőle, ha hazamegyek, jobban fogok majd tudni koncentrálni a tanulásra, Eötvös Coli, szakdolgozat, satöbbi, és ez is tetszik, mert itt annyi program, annyi figyelemelterelő történés van, hogy mindig elcsúszok a feladataimmal (még jobban, mint otthon), és ez hosszútávon elég idegesítő egy olyan maximalista személynek, mint én vagyok.

Nem mondom, hogy nem élveztem a sok utazást, kalandot, élményt, önállósodást, de jó lesz majd visszatérni a megszokott közegembe, mert bizony egyedül éreztem magam néha a problémákkal, mikor tudtam, hogy nincs itt senki, aki segítsen, mindent nekem magamnak kell megoldani. Anya persze mindig mellettem volt, támogatott, ahogy tudott, de hát nem ugyanaz egy videóhíváson keresztül:) De köszönök mindent! Nagyon sokat segítettél!!

Két hetem maradt hátra, és be kell valljam, kis öröm tölt el, mikor mindig egy újabb ablakocskát nyithatok ki az adventi naptáramon, ami ezzel is jelzi, hogy még eggyel kevesebb nap van hátra a hazautazásig. 

Ez az egész nem az Erasmus ellen szól, szerettem, megéltem, sokat láttam és tanultam, de ha belegondolok, hogy lesz még lehetőségem az életben visszajönni ill. Erasmusra menni is, örülök, hogy most hazamegyek, és úgy érzem, minden szempontból jó döntést hoztam, mikor azt mondtam, nem fogok hosszabbítani. 

Megosztás a facebookon

Hétfőnként 11-től van az első órám, ami egy két és fél órás nyelvi kurzus (amire pénteken írtuk a tesztet), ezen Sarah-val vagyok együtt. A tanár egy idősebb bácsi, és elég vicces, szerintem jól tartja az órát. Mi már nem nagyon nyelvtanoztunk (azt mondta, a tudásunk alapján felesleges lenne), inkább csak azokat a jelenségeket beszéltük át, amiknek a használatában bizonytalanok lehetünk.

Óra után volt egy egyórás szünetem (az egyetlen a napban), és mivel egy pár kekszen kívül még semmit nem ettem aznap, visszarohantam a koliba, megmelegítettem a padlizsános-paradicsomos tésztát, amit még vasárnap vettem a Sparban a baguette-tel és a sajttal együtt, gyorsan belapátoltam, átvettem a csomagot a portán, amit anyuka küldött, benne a legszükségesebb dolgokkal, amik nem fértek be a bőröndömbe a súlykorlátozás miatt, utána rohantam is vissza órára. A sportcuccommal a táskámban (cipőm nem volt, azt elfelejtettem a nagy kapkodásban), mert Sarah-val és Anita-val megbeszéltük, hogy 7-ra elmegyünk az edzőterembe egy órára.

Ezen a francia nyelvgyakorlaton Caitlin-nel és Vito-val vagyok együtt (csak ők nem voltak első alkalommal), úgyhogy itt sem maradtam ismerősök nélkül. Ahogy ennek az órának vége lett, kezdődött is a következő, 19. századi francia irodalom előadás.

Rengetegen voltunk, a későn érkezők már le se tudtak ülni, és hátulról nem lehetett túl sokat hallani (nekem szerencsére sikerült a terem első felében helyet kapnom. Ezen az órán sok Erasmusos volt, a végén csapatostul megrohamoztuk a tanár urat, aki megígérte nekünk, hogy elküldi az előző órán vizsgált szövegrészletet és a szemeszter menetét.

Óra után az éhhalállal küzdve elrohantam a Leclerc-be, vettem egy bagettet, majd visszarohantam a buszmegállóba, ahova pont beállt a buszom, és indultam befelé a központba, az edzőterembe. Jó időben odaértem, úgyhogy be tudtam fizetni a 80 eurót, ami a bérlet ára négy hónapra... És így még olcsóbb, és az ez edzőterem alapból az olcsóbb opció Amiensben.... Kicsit fáj a szívem, de nem maradhatok mozgás nélkül egy fél éven át, és sok ismerős jár ide, az egyetemen pedig csak egyetlen kurzust választhatunk hetente ingyenesen, az meg kb. semmi. A jelentkezést meg le is késtem, mert még nem aktiválták a diákigazolványomat, legalábbis az egyetemi titkárság szerint.

Az óra amúgy nagyon jó volt, csak cipő nélkül szétment a talpam kicsit, és utána a lányok meghívtak a kolijukba, hogy filmet fognak nézni. Persze igent mondtam, és ez volt az este rossz ötlete.

Ugyanis mindkét német csaj összejött itt egy francia pasival, ezért nekem sikerült két pár között ülve megnéznem a filmet - az elején úgy volt, hogy a brazil lány, Júlia is jön, de végül mégsem - és ő tette jól... Rendkívül kellemetlenül éreztem magam, a filmből alig értettem valamit, mert a francia filmekben borzasztó gyorsan beszélnek (meg úgy általában az életben is, ha nem figyelnek rá külön), a francia srácok egyszerre mondták a szöveget a szereplőkkel, ami szintén nehezítette a megértést, a német lányok nevetgéltek rajtuk (egyáltalán nem volt vicces, na mindegy), plusz hol a jobb, hol a bal oldalamon cuppogtak egymással szerelmesen, ami egy idő után már annyira idegesített, hogy majdnem rájuk szóltam, hogy álljanak már le, de azért ennyire nem akartam bunkó lenni.

Végül nem néztük végig a filmet, mert elég késő lett, az egyik francia srác, Louis hazavitt kocsival, úgyhogy még jól is jártam a végén.... Azért is maradtam, és bírtam ki az egészet, mert már túl késő volt ahhoz, hogy egyedül nyakamba vegyem a várost.

Tanulság: nem szabad két párral egyedüliként (akár van párod csak nincs ott, akár nincs) programot csinálni. De tényleg azt hittem, hogy jön Júlia. Vagy hogy nem lesznek ennyire összegyógyulva a kis tubicáim.

Külön-külön kedvelem őket, sőt, ha egy kötetlenebb program, pl. közös főzés van, felőlem legyenek együtt, smárolhatnak akármennyit, de ez a közös filmnézés így öten borzasztó kellemetlen volt... Szerintem inkább nekem, mint nekik. 

Este még úgy voltam vele, hogy mivel a keddi egyetlen órám délután 3-kor kezdődik, elmegyek reggel 10-re tornázni. Ha már ennyire drága volt a bérlet, használjuk ki... (normál árakhoz képest nem drága, Franciaországhoz képest pláne nem, csak az ELTE-hez képest, szóval amihez szokva vagyok, de ahhoz képest nagyon)

Azonban éjfél körül értem vissza a koliba, utána még Józsinak vadásztam repülőjegyet novemberre, és végül 2-kor kerültem ágyba, ezért úgy döntöttem, majd jövő héten próbálom ki a reggeli pilatest.

Reggel 8-ra állítottam ébresztőt, anya segítségével sikerült megvenni a két jegyet, majd visszabújtam az ágyba aludni. A következő ébresztőm 11 órára szólt. Szörnyen hangos kopogásra ébredtem nem sokkal 10 után, ugyanis jöttek ventilátort ellenőrizni. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy mozdulni kéne :D 

A keddi napi terv pedig eddig az, hogy most összekészülök, elmegyek a boltba, csinálok egy bőőőséges reggelit, utána egyetem, majd edzőterem hatkor a lányokkal, utána pedig Apérismus lesz, ami ilyen beszélgetős-ismerkedős, Erasmusosoknak szervezett program (ez már a második alkalom, az elsőről sajnos lemaradtam, mert az szeptember 5-én volt).

Megosztás a facebookon

Első nap az egyetemen

Tegnap este hazafelé a buszúton beszélgettem a norvég lánnyal, aki velem azonos szinten lakik a koliban, majdnem szomszédok is vagyunk. Ő küldte el nekem a szakos órarendeket Whatsappon, amik közül hétfőn 11-től egy nyelvfejlesztés órát néztem ki. Mivel ez nem egy túl korai időpont, úgy döntöttem, előtte még bemegyek a városba a Nemzetközi Irodába, hogy regisztráljak, mint külföldi cserediák. Itt kaptam egy csomó hasznos tájékoztató papírt és füzetet, és diákigazolványt is. Ezután 10 körül érkeztem meg az egyetemre, és első utam a Faculté des Lettres (az én itteni szakom) titkárságára vezetett, ahol a falra vannak kifügesztve az aktuális heti órarendek. Kicsit érdekes volt nekem ez a rendszer, azt hittem, ha mi elektronikusan intézzük ezt, akkor a franciák is, de ezek szerint náluk még papíralapon megy a dolog. 

Itt vettem észre, hogy a kinézett órám nincs feltüntetve a táblázatban, ezért (és mivel más kérdésem is volt,) bementem a titkárságra érdeklődni. Mondták, hogy az a tanár, aki 11-től tart órát, két hét múlva lesz csak itt, de fél 3-tól van ugyanaz az óra, azt megnézhetem, ha gondolom. Időm az tehát volt bőven. Ezt arra használtam fel, hogy először is lefotóztam az összes szóbajövő órarendet, majd nekiálltam összeírni azokat az órákat időpontokkal és helyszínekkel, amiket kötelezően el kell végeznem, majd pedig (mivel elég üresnek tűnt így a beosztásom) azokat is, amik szimplán érdekelnek, ezért beülnék rájuk (vizsgakötelezettség nélkül), ha lehet. 

Utána körülnéztem az egyetemen, megnéztem a könyvtárat, a közös helyiségeket, jártam más épületekben is (nem csak a B-ben, ahol az én óráim többsége lesz), és megtaláltam a kedvenc automatámat :D Ez a kis ügyes leveseket ad műanyag pohárban, potom 50 centért, ami egy szegény Erasmusos diák számára, aki néha csak nagy nehézségek árán jut főtt kajához, igazi kincs:D 

 

Íme az egyetem

Van könyvtár, kávézó, sportlétesítmény is a campuson, a sportot majd mindenképpen meg szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség rá, és ha igen, miket lehet csinálni.

Ez pedig a könyvtár, nekem nagyon tetszik, két emeletes, sok ülőhellyel, kényelmes fotelekkel, gépekkel, és egy hangszigetelt tanulószobával.

Szóval valahogy csak eltelt az idő fél 3-ig, amikor is megkezdődött az első egyetemi órám. Ez egy alapvetően elsős egyetemistáknak szóló óra, amiben nyelvtani megközelítésről és szövegek tömör összegzéséről van szó. Előbbi alapvetően általam már tanult dolgokból tevődik össze, de pont mikor elkezdtem kissé könnyűnek ítélni az órát, átváltottunk a szövegek összegzésére, ami viszont kisebb szókincsbeli nehézségeket okozott. Nyilván, akiknek az anyanyelve francia, azoknak pont ez volt a könnyebb feladat, én viszont úgy ítéltem meg, hogy szókincsfejlesztésre jó lesz ez az óra, átismétlem a nyelvtani alapokat, és lehet, hogy tanulok is valami újat, úgyhogy szerintem járni fogok majd rá továbbra is. A tanárnő érthetően beszél, és nem tűnik szigorúnak. 

Ezután visszamentem a koliba, és nagy egyeztetésekbe kezdtünk Józsival skype-on, hogy melyik lesz a másik hétvége, amikor kijön hozzám Amiens-be.:) Kettőre szűkítettük a lehetőségeket, úgyhogy azt gondolom, eredményesek voltunk :D

A fenti képet gyakorlatilag az egyetemi campusról készítettem, a rajta látható épület pedig a kolim! Annyira közel van, hogy ha így, hátulról közelítjük meg (ezt az utat ma fedeztem fel), szó szerint odalátszik a campusra. Még sose laktam ilyen közel sulihoz!

Malcommal megbeszéltem, hogy amikor végez a munkahelyén, felszed engem a kolinál, és elvisz a lakásához, hogy végre elhozhassam az edényeket, amiket kölcsönad nekem a félévre. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, hogy végre én is főzhessek, ne legyek úgy ráutalva a környezetre, "azt eszed, amit kapsz" alapon. 

7-re elvileg megbeszéltük a lányokkal, hogy megint főzünk együtt a Castillon koliban, de annyira nehéz volt az edényes csomagom, annyira hosszan kellett volna sétálnom a koliig, és annyira elkezdett esni az eső, hogy úgy gondoltam, inkább visszamegyek a saját szobámba, lepakolok, és majd főzök magamnak. Igen ám, csak ekkor már 8 óra volt, és a bolt a Thillel szemben pont 8kor zár. Én meg még sehol nem voltam. Elkezdtem keresni a közeli, még nyitva tartó lehetőségeket, ezek hiányában azonban úgy döntöttem, kipróbálom a közeli kínait, hiszen ott még úgysem voltam.

Úgyhogy lepakoltam a cókmókomat a szobámban, és már fordultam is vissza kajálni. Amikor beléptem az étterembe, már a szemembe ötlött, hogy nagyon szépen van dekorálva, és miután az asztalhoz kísértek, megcsapott egy fura érzés, hogy lehet, hogy ez nem a hagyományos magyar önkiszolgáló-stílusú étterem lesz. De látva középen a hosszú asztalokra kirakott kajákat, ekkor még úgy gondoltam, hogy hasonló. Megkérdeztem a pincérlánytól, hogy megnézhetem-e a választékot, erre kissé meglepődve ugyan, de igent mondott. Választottam magamnak húst meg rizst, gondolván, hogy az biztos olcsó. Amikor visszamentem az asztalomhoz, az itallap már előttem volt, én meg elkezdtem mondani, hogy mit szeretnék enni. Azonban a nő gyorsan kiigazított, hogy itt úgy működik a dolog, hogy ő hoz italt, mi pedig egy fix összegért annyit eszünk, amennyit szeretnénk, akár mindenből. Ezzel csak egy volt a bökkenő. Hogy az a fix összeg magas volt. Nagyon magas. Én, aki megszoktam, hogy még a buszjegyen is spórolok, nem álltam messze attól, hogy sarkon forduljak, de már ott ültem a széken az asztalnál, és nem akartam olyan bunkónak tűnni, hogy csak úgy felállok és elmegyek. A nő valószínűleg látta a rémület árnyékát átsuhanni a tekintetemen, ugyanis gyorsan felajánlotta, hogy csapvizet hoz, és az ingyenes :D

Úgy döntöttem tehát ("enyhe" kényszer nyomására), hogy egyszer élünk, előrehozom hát a búcsúestet :D, és eszem ennyi pénzért, viszont annyit, amennyi csak belém fér. Így hát mentem sorban: tésztasaláta, káposztasaláta, és egy tekercses valami, amiben rák is volt meg rizs; különféle sushik; különféle rántott és panírozott dolgok - tavaszi tekercs, húsos tekercs, rák, egy kis karamellizált disznóhús, tészta és currys rizs; desszertként pedig a csokiszökőkútba mártott gyümölcsök és egyéb édességek, és némi kínai édességspecialitás (egyik kókuszos volt, másik almás). Hát ezt a menüt ettem én végig és kerültem az ágyba rövid távon :D Nem, igazából teljesen jól vagyok, azt leszámítva, hogy a mozgásom lelassult szolid vacsorám után úgy az átlagos tempóm 1%-ára. 

Amik voltak még az étteremben, de nem próbáltam ki: osztriga, királyrák, kagyló, meg még ki tudja mennyiféle tengeri herkentyű és hal, pácolva, sütve, grillezve, rántva... csigák, békacomb!, és különféle húsok és halak, amiket első gondolatommal ellentétben nem nyersen kell megenni, hanem ott helyben sütik meg nekünk.

Ez volt tehát fényűző vacsorám, teljesen, totálisan szándékom ellenére. 

Még az étterembe menet elcsíptem egy Erasmusos srácot a földszinti folyosón, mert hallottam, hogy Erasmusos "buli" van a konyhában - azért praktikus lenne, ha itt is lenne főzős társaságom, és nem csak a tőlem legmesszebb lévő koliban :D Tök rendes volt, beszélgettünk egy keveset, Afrikából származik, de Olaszországban tanul, onnan is érkezett ide, és olaszokkal meg egy török sráccal (akit én is ismerek) laknak együtt a Thil földszintjén. Felvetettem, hogy majd főzhetnénk együtt, mondta hogy persze, majd szólnak, úgyhogy remélem, nem mindig kell majd olyan messzire mennem, hogy főzzek valamit :D Néha majd persze elnézek a lányokhoz is, mert kedvelem őket, csak tényleg nagyon messze laknak tőlem sajnos.

De úgy néz ki, csütörtökön megyünk az előző bejegyzésemben említett csónaktúrára, úgyhogy akkor biztosan találkozunk mindannyian. 

 

Megosztás a facebookon