Szeptember 16. - szombat

Hétvégi összefoglaló

A hosszúra nyúlt péntek éjszaka után esélytelennek tartottam, hogy én szombaton délben zumbázni menjek (jelentkeztem még előzőleg egy ilyen ingyenes egyszeri sportalkalomra), de valamilyen furcsa okból kifolyólag magamtól felébredtem 10:46-kor. Már pont írtam Malcom-nak a szöveget (ő szervezte a szombati sportolást), hogy ne haragudjon, nem tudok menni... Amikor ő is írt, hogy na készen állok a sportolásra? És végül meggyőzött. Hogy nem baj, ha kések, induljak el. Nos, 6 óra alvás és egy átmulatott éjszaka után kellően csigatempóban szedtem össze magam, de sikerült egy olyan busszal elindulnom, amivel elvileg 10 perces késéssel odaértem volna. VOLNA. Az edzőruhámat direkt felvettem a koliban, hogy legalább az átöltözéssel ne kelljen vacakolnom, de azért sokat sétálni nem akartam, ezért egy olyan útvonalat választottam az edzőteremhez, ahol át kell szállni. Semmi nehézség, ugyanaz a megálló. Azonban a busz nem jött. 15 vagy 20 percet vártam rá, legalább addig viszonylag felébredtem, de mivel továbbra is semmi, elindultam gyalog. 

Így végül sikerült a zumbaóra utolsó 15 percére befutnom, gyorsan beálltam, így két számot meg a levezetést végig tudtam csinálni :D Azonban utána Malcom mondta nekem (ő a sportgépeken edzett), hogy maradhatok még ha szeretnék (hát igaza van, negyed óra az nem túl sok...), itt a lány lakótársa is, majd vele csinálom a gyakorlatokat a gépeken. Úgyhogy végül maradtunk még majdnem egy órát, és edzettünk hárman, nagyon jó volt, igazi felfrissülés, és utána Malcom elhozott a koliba kocsival, szóval még praktikus is :D

Hazaérve természetesen bezuhantam az ágyba és büszkén a délelőtti teljesítményemtől, azonnal elaludtam. Valamikor délután keltem fel, aztán kb a semmivel eltelt az elkövetkező pár óra estig (hajmosás, zuhanyzás, stb., akartam főzni is, de arra már nem volt időm), amikor is indultunk az állatkertbe. 

Ezelőtt már alapól összebeszéltem a spanyolokkal, hogy egy busszal menjünk, és hol és mikor találkozzunk. Guillaume is jött velünk, de ő megint csak nem nagyon vett részt a társalgásban. Az állatkert előtt találkoztunk Malcom-ékkal és egy sereg Erasmusossal, akik már voltak bent, és mentek tovább egy pubba. Megbeszéltük velük, hogy ott találkozunk, csak mi is megnézzük az állatkertet. Ami előtt igazán, de igazán hosszú sor állt, de egész gyorsan haladtunk (mindenkinek ellenőrizték a táskáját), úgyhogy várakozásainkkal ellentétben nem kellett órákat a sorban ácsorognunk. Bent nem sok állatot láttunk, mert a többség már aludt (gondolom ezért is volt a jegy csak 1 euró), de a fények szépek voltak (kicsit kísértetház-jellegűek, azt mondta Rodri, és hát nem állt messze a valóságtól:D egyedül tuti féltem volna - egy kicsit), és láttunk pingvineket, flamingókat, egy papagájt... Amúgy az állatkert nem túl nagy, gyorsan körbe lehet járni, de majd anyáékkal úgyis látom nappali fényben, akkor majd megnézem az összes állatot:) Meg találkoztunk két sráccal, akik beszéltek spanyolul (hiába, a spanyolok mindenhol ott vannak), amúgy meg Svájcban élnek, és ők kocsival elvittek minket oda, ahol a többi Erasmusossal volt találkozónk. Itt töltöttük az éjfélt, amikor is átléptünk Rodri születésének napjába, zárás körül pedig továbbmentünk arra a táncos helyre, ahol előző nap voltunk. Megint csak jó volt az este, talán nem olyan fergeteges, mint pénteken, de ez nem is baj, záráskor jöttünk el a helyről, és fél 5-re értem haza. :D 

(Az állatkertes képek nem lettek túl jók, mert vakuzni nem lehetett, de feltöltöm majd őket, csak kicsit később, mert 3-tól órám van, és addig még boltba is szeretnék menni, és reggelit/ebédet :D csinálni)

Szeptember 15. - péntek (10. nap)

Hétvégi összefoglaló

Jól elrepült a hétvége (meg a hétfő is), most jutottam el odáig, hogy nincs körülöttem senki, és aludtam is, úgyhogy leírom az idáig eltelt eseményeket.

A csütörtököt írtam le legutóbb, az előző bejegyzésem második felében, tehát a péntekkel folytatom.

Reggel meglehetősen álmosan érkeztem meg az egyetemre, útközben találkoztam Caitlin-nel és Vito-val (német srác), meg utána még más Erasmusosokkal is, úgyhogy együtt mentünk be a terembe, ahol a nyelvi és civilizációs teszteket írtuk.

Egy meglehetősen hosszadalmas köszöntő után megkaptuk az első tesztet, ami egy kétoldalas papír volt, nyelvtani feladatokkal, 45 percet kaptunk rá. Nem volt vészes, volt pár hely, ahol azért elgondolkoztam, hogy biztos jól írom-e, de úgy éreztem, jól sikerült. Ezután egy kis szünet következett, majd pedig a teszt civilizációs része, amiben 20 kérdésre kellett válaszolnunk negyed óra alatt. (gyakorlatilag vagy tudtuk őket, vagy nem, nem kellett hosszan gondolkozni) Na ez már keményebb diónak bizonyult, kérdeztek egyszerűbb dolgokat is (pl. a francia zászló színei, Franciaország jelmondata), de politikai, társadalmi témájú kérdések is voltak, és nem mindre tudtam a választ, vagy legalábbis nem voltam biztos benne, hogy jól írom. 

Ezek után visszamentem a koliba, és pihentem addig, amíg ki nem derültek az eredmények, ami délután 4 körül következett el. Nyelvből a haladó, civilizációból a középhaladó csoportba kerültem, és elküldték a kurzusoknak az időpontjait is, úgyhogy össze tudtam állítani az órarendemet, ami egészen barátságos, egyrészt minden befért, aminek kellett, nincsenek üzközések, nem kell korán kelnem, keddenként csak egy órám van, pénteken egy sem, így a sportra is jut majd időm. 

Estefelé pedig megbeszéltük Guillaume-mal (egy afriaki származású olasz srác, aki szintén a Thil-ben lakik), hogy bemegyünk a városba megnézni a katedrális fényjátékát. Tudtam, hogy a spanyolok is jönnek, de ők már hamarabb bementek egy bárba vacsorázni, én viszont elégnek éreztem aznapra a katedrálisnézést, úgyhogy megbeszéltük a spanyolokkal, hogy majd később becsatlakozunk. Guillaume-nak sem volt túl sok kedve sokáig bennmaradni a városban, úgyhogy bár a többiek hívtak minket bulizni, még én sem döntöttem el, mit szeretnék, gondoltam ahogy esik, úgy puffan.

Guillaume-mal kb. egy órán keresztül keringtünk azon a környéken, ahol elvileg a spanyolok voltak a bárban, de egyszerűen nem találtuk meg őket (nem értem, komolyan nem értem, miért), és mivel már a fényjáték a kezdetéhez közeledett, végül leültünk a téren, és ketten néztük meg. Közvetlenül utána azonban beszéltem Rodrival (spanyol srác), és mivel a "katedrális főbejárata előtt állunk" elég egyértelmű instrukció volt, végre megtaláltuk őket. A spanyolok nagyon cukik, és nagyon sokan vannak, egy a baj velük: spanyolul beszélnek :D Úgyhogy ha egyedül vagy más országból, vagy nem ismered a spanyolt, bizony néha kellemetlen, hogy beszélnek, nevetnek együtt, te meg mellettük sétálsz, és nézed az.... utcát. De túlélhető, kis csöndben lét sosem árt, és Rodri elég jól gondoskodik rólam, általában fordít, vagy csak ketten beszélgetünk, de van olyan is, hogy más spanyolokat is "meggyőzök", hogy egy kicsit beszéljünk angolul - franciául sokan elég rosszul tudnak, ezért velük inkább angolul beszélek, Rodri az, akivel csúcsra fejlesztettem az angol és a francia nyelv tökéletes keverését :D, de már tanultam pár spanyol szót és kifejezést is!

Végül úgy döntöttem, hogy a spanyolokkal tartok, Guillaume pedig, kezdeti enyhe tiltakozás után szintén jött velünk, de őszintén, a spanyolok jobb társaságot nyújtottak, mint a morcos Guillaume, úgyhogy már nem sokat érintkeztünk az este folyamán, aztán ő haza is ment korábban a németekkel. 

Egy kis bárba mentünk be, ahol szólt a zene, és táncolni is lehetett, de tényleg nagyon kicsi volt, kb. 20 ember teljesen megtöltötte a helyet. A spanyolok igazán életvidámak, igazi Viva la fiesta! nép, szeretek velük bulizni, mert nagyon tudnak táncolni, és mivel rengeteg manapság a divatos spanyol szám, azoknak mindig megörülnek, és teli torokból éneklik őket, amit igazi élmény nézni. 

Úgyhogy a csendes katedrálisnézésből egy hatalmas buli keveredett ki, nagyon jó volt a hangulat, 3 körül jöttünk el (bár én még maradtam volna...), és 4-re értem a koliszobába. 

 

Szeptember 13. (8. nap)

Másnap tehát korán keltem, és elmentem egyetemre, ahol, miután 40 percet vártunk a tanárra a terem előtt, kiderült, hogy bombariadó volt a vonatpályaudvaron, és a tanár ott ragadt, ezért nem tud jönni órát tartani. Mivel pont nem kezdődött semmi olyan, ami érdekelt volna, visszajöttem kajálni a koliba, utána gyorsan vissza az egyetemre 11-re, A picard dialektus nyelvészeti megközelítése órára. Nagyon jó volt! Még könyvet is kaptunk, ami színes, képes, és rövid párbeszédek vannak benne többféle dialektusban, és a standard francia nyelven is. Mivel ez az órám két cseh Erasmusos lánnyal van együtt (nem tudtuk előre, csak ott találkoztunk), elmentünk utána ebédelni az egyetem menzájára. Úgysem próbáltam még. Nos, valószínűleg nem is fogom, nem a legjobb hely.... sok sültkrumplis ételt adnak, hamburgerrel, rántott/sült dolgokkal, meg tésztákat, én bolognai-t ettem, és nem volt finom. Az a tipikus rossz menzakaja, a tészta néhol kemény, a szósz nem jó ízű, a húsdarabok szárazak benne... de olcsó, az tény. A desszertek viszont tetszettek, tegnapelőtt nem ettem, de majd lehet, hogy kipróbálom. Plusz nagy bagettből készült szendvicseket is lehet kapni, szintén elég olcsón (már Franciaországhoz képest - 600 forint körül).

Ebéd után volt egy hosszabb szünetem (bementem volna francia nyelvészetre, de akkor nem lett volna időm kivárni az óriási sort a menzán, majd lehet, hogy jövő héten megnézem azt az órát), csak 15:30-ra kellett visszamennem órára. Addig nyomtatót vadásztam, ugyanis pár Erasmusos papírt ki kellett volna nyomtatnom, kitölteni, beszkennelni és hazaküldeni az ELTE-re, de sehol sem találtam, egyik helyről küldtek a másikra, hogy "itt nem lehet, de ott igen", hát nem lehetett ott sem. Ja, meg elmentem az E.Leclerc-be elemet venni :D 

Utána 15:20-kor találkoztunk Sarah-val (német lány), akivel együtt volt a következő óránk, Mondattan 1. (a 2. lett volna reggel) Egy gyors teremcsere után már kezdtük is az órát, amit a tanárnő (indiai származásúnak néztem) nagyon precízen, powerpoint segítségével tartott meg, így nekünk is könnyebben követhető volt, az más dolog, hogy a diákat nagyon gyorsan továbbnyomta, úgyhogy majd' leszakadt a kezünk a gyorsírástól. 

Óra után én és Sarah elköszöntünk, de csak egy rövid időre, mert több ember, köztük ő is hivatalos volt a kolimba egy nagy közös vacsorafőzésre. A résztvevők: tehát Sarah, Anita (másik német lány), Polina (ő volt a főszakács), Vito (német srác), Júlia (brazil lány), Caitlin (amerikai-vietnámi lány), Louis (francia srác). Azt hiszem ennyi, de megtelt velünk a konyha :D 

Nekem épp csak annyi időm volt óra után, hogy zuhanyozzak, meg hajat mossak, már indulhattam is a boltba a túloldalra, hogy a többieket megkeressem, akik már vásároltak. Időközben Malcom meginvitált engem hozzájuk a lakásba (úgy volt, hogy megy Budapestre egy pár napra, de beteg lett, és itthon maradt végül), én pedig beszerveztem Sarah-t, jött vele Louis is, Anitát és Júliát, de ez volt a maximum, Malcom mondta, hogy nem fér el végtelen mennyiségű ember a lakásban. :D 

A vacsora amilyen hosszú ideig főtt (két óra minimum), olyan finom is volt (Polina találta ki az egész receptet!) : currys-fűszerezs rizs, mézes pirított csirkével, zöldségkörettel (csicseriborsó, sárga és zöld cukkini, padlizsán, zöld és fehérbab, paradicsom), és még szószt is csinált hozzá mézből, citromból, fűszerekből, és a csirke főzőlevéből, amit liszttel sűrített. Tényleg nagyon ügyes, tényleg nagyon finom volt, mi meg tényleg nagyon éhesek voltunk, úgyhogy elfogyott az egész, pedig jó nagy adagot csináltunk. 

Itt valamiért azt hittem, ki fogok lógni a képből, nem tudom, miért :P

Végre kajaaa :))

Vacsora után elköszöntünk a többiektől, mi meg a kis borunkkal és sajtunkkal felszerelkezve (Malcom mondta, hogy vigyünk, ha tudunk) elindultunk a lakásba - Louis elvitt minket kocsival, szóval luxusdolgunk volt. 

Körülbelül fél egyig voltam fent, volt zene, beszélgettünk, iszogattunk (meg a többiek költöttem egy nekem szóló "éneket", mert csináltam sajttálat mindenkinek :D), de egyszerűen nem bírtam tovább ébren maradni, úgyhogy már a megszokott módon berendezkedtem a kanapén, és az üvöltő zene, az ordítva beszélgető mindenfajta akcentussal tűzdelt francia nyelv, és a néha felboruló üvegek meghitt melódiájára álomba szenderültem. Anya mondta is, hogy egyszerűen képtelenség elképzelni, hogy ennyire bárhol el tudok aludni, de így van, annyira fáradt voltam, hogy nem érdekelt semmi, legközelebb másnap reggel ébredtem fel az ébresztőórámra. A lakásban lakó egyetlen lány (csupa lánnyal dolgozik együtt, ezért ragaszkodott a fiú lakótársakhoz) pont akkor indult el, mikor én is felébredtem, úgyhogy én is mentem vele, hogy ne kelljen Sabrit felébresztenem, hogy engedjen ki. 

Ezek után elmentem a D.A.I.-ba, a Nemzetközi Irodába, mert Sabri mondta, hogy itt tudok nyomtatni. Tudtam volna, ha - van internet. Egy ott dolgozó néni - akiről kiderült, hogy magyar! majdnem 30 éve jött ki Franciaországba; nagyon aranyos, sokat beszélgettünk, mondta, hogy mindig nézi, jönnek-e ki magyarok, és megszólítja azokat, akiknek az akcentusán hallatszik, bár esetemben nem hallotta biztosan, hogy az vagyok :D - mondta, hogy sose szokott elmenni a net, és hogy neki is nagyon kéne, de valószínűleg nemsokára visszajön, maradjak ott, és várjam meg. Volt időm, mert direkt felkeltem jóval előbb, hogy még egyetemre is kiérjek, és ezt is el tudjam intézni, ezért ott maradtam, kávéztam, beszélgettünk, meg az órarendemet próbáltam összerakni, ami majd úgyis csak jövő héten lesz végleges, mert holnap írjuk a francia nyelvi kurzusok tesztjét, ami alapján csoportokba sorolnak majd minket, és mivel ez heti 5 óra elfoglaltságot jelent majd, boríthat elég sok mindent. 

Aztán egyszercsak visszajött a net, gyorsan kinyomtattam amit kellett, és siettem egyetemre, ugyanis késésben voltam már. Azonban amikor odaértem, hiába kerestem az órát, amire be akartam menni. Amikor a titkárságon rákérdeztem, azt mondták, valószínűleg törölték az órát.... Mivel volt időm (haha) a következő órámat pedig két időpontban tartották, bementem a korábbira, hogy hamarabb végezzek. Disszertációírás-nak fordítanám az órát, elég komolynak tűnik elsőre, de egész jól érthető, és a tanárnő viccesen ad elő :D

Óra után pedig még vissza kellett menjek a D.A.I.-ba! Ugyanis a titkárságon még délelőtt közölték velem, hogy a papírjaimat nem itt az egyetemen írják alá, hanem a Nemzetközi Irodában... Ha én ezt tudom, hát ott nyomtattam ki őket! De mivel nálunk minden ilyesmi az egyetemen zajlik, eszembe se jutott ott megkérdezni. Ezért hát délután visszamentem, miután gyorsan átszaladtam az egyetem sportkarára, és megkérdeztem, hogy lehet sportokat választani. Ingyenes, és online kell, de ma van a határidő, úgyhogy majd miután megírtam a bejegyzést, megcsinálom.

Felszálltam tehát egy (a városközpontba tartó) buszra. Igen ám, de körjárat volt, és én pont a kör rossz felén voltam, szóval rengeteget kellett volna buszoznom, hogy odaérjek, az időm meg nem volt végtelen, körülbelül egy óra múlva zárt az iroda. Kellett pár megálló, mire rádöbbentem erre, és hirtelen nem is tudtam, hogy mihez kezdjek. Próbáltam lehetséges buszokat keresni, de mind olyan hosszadalmasnak tűnt, hogy kétséges volt, odaérek-e egyáltalán. Végül leszálltam, és örök barátom, a Google-térkép segítségével gyors tempójú gyaloglásba kezdtem, hogy lehetőség szerint elérjem a buszt, ami pont akkor indult, amikorra én elvileg megérkeznék a megállóba. Igen, ám, de: Amiensben én két térképpel dolgozom. A buszos applikáció térképével - amiben megvannak a megállók, meg a főbb helyek, viszont a gyaloglás mikéntje kevésbé részletes - és a Google-éval, amiben a gyaloglás nagyon jól követhető, viszont az amiens-is buszmegállókat nem ismeri. Ezt a kettőt kell nekem összekombinálnom napi 100 alkalommal, és az az érdekes benne, hogy sose tudom, a végén a jó helyen lyukadok-e ki. 

Nagyon éhes voltam, nagyon szomjas voltam (a vizemet a tanteremben felejtettem), nem tudtam pontosan hová tartok, és nagyon el akartam érni a D.A.I.-t, mert semmi kedvem nem volt egy másik napon is ezért bemenni a központba. Erős Erasmusosként legyőztem a (talán a fáradtság miatt is) mélyről feltörő kétségbeesést, amit azután éreztem, hogy megtaláltam ugyan a buszmegállót, de nem azt, ami nekem kellett, utána végignéztem, hogy az orrom előtt ment el a busz, amire föl kellett volna szállnom... de nem. Amikor közelebb értem, láttam, hogy ez az ellenkező irányba tartó busz volt, ezért átkeltem a másik oldalra (már láttam, hogy jön az én buszom) és igen! Sikerült! Elértem! Jó irányba tartottam, meg minden! Olyan jó érzés ez egy idegen városban... 

Sikeresen odaértem a D.A.I.-ba, sikeresen aláírattam és beszkenneltettem a papírokat, sikeresen vettem magamnak kaját és innivalót, és megmentettem magam az éhen-és szomjanhalástól (még hogy a franciák arrogánsak! egy idősebb házaspár olyan kézséggel segített nekem, úgy a szájamba rágta, hogy merre találom a kisboltot, hogy még én is elsőre megtaláltam:D)

Ezek után buszra fel újra, ugyanis egy spanyol sráccal volt találkozóm: együtt mentünk el megvenni a jegyeinket (meg a többiekét) a szombati állatkerti mókára: most hétvégén "világörökség napjai" lesznek, ami azt takarja, hogy egy csomó helyre ingyenesen, vagy nagyon olcsón lehet bemenni, az állatkertben pedig Lumieres dans le Zoo (fények az állatkertben) program lesz, gondolom a növényeket világítják meg, nem tudom pontosan milyen lesz, de az állatkert jó, és csak egy euró a belépő! Mivel a lányok fesztiválra mennek Párizsba (hívtak engem is, de nincs hálózsákom - most mondta Rodri (a spanyol fiú), hogy neki van :D, nincs sátram - egy francia srác felajánlotta, hogy aludhatok az autójában a parkolóban :D, és pénzem sem nagyon, plusz ezekkel a felajánlásokkal nem éreztem éppen megalapozottnak a szervezést), én elhívtam egy pár embert erre a kis aranyos programra, este 8-tól éjfélig. 

Szóval Rodrival megvettük a jegyeket, én kifejtettem neki, hogy mennyire várom már, hogy a koliban legyek, és csak pihenjek az ágyamon fekve, ő meg mondta, hogy mennek be a városba olyan boros-sajttálas akcióra, ahol mi voltunk, és ha van kedvem, jöjjek, utána megnézik a katedrális fényjátékát is. Mondtam neki, hogy örömmel mennék, de hulla vagyok, úgyhogy majd legközelebb. Előtte Sarah-ék hívtak az edzőterembe sportolni, de az hattól lett volna, én meg nem értem volna vissza, miután felszedem a cuccom a koliban. 

Közben megbeszéltük a lányokkal, hogy együtt megnézzük a Castillon-ban (távoli koli) a Bienenue chez les ch'tis című filmet, ami tökéletes párosítás ezzel a régióval. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e holnap, egyrészt mert fáradt vagyok, másrészt mert nem szeretnék későn egyedül hazabuszozni. Mondták, hogy jön még Caitlin meg Vito is, és ők a Baillyban laknak, szóval nem kéne egyedül hazajönnöm. Nemrég azonban írtak, hogy Caitlin-ék túl fáradtak, és nem jönnek, úgyhogy én is lemondtam, és valahol mélyen jól esik most ez, egyszerűen annyi minden történt az utóbbi pár napban, hogy megemészteni sincs időm, egyik helyről rohanok a másikra, nincs időm elolvasni a kapott tájékoztatókat, egy kicsit átgondolni, rendszerezni a feladataimat, odafigyelni arra, mit kell még csinálnom, hova kell mennem... egy kicsit csak csöndben lenni, és nem koncentrálni semmire... Szóval a 3 castilloni lakos megnéz valami mást ma este, a közös filmezést meg áttettük jövő hétre.

És ezek után, miután már megkönnyebbültem, hogy nincs semmi programom, egy francia srác (akit itt ismertem meg kint, de nem ESN-es, csak közel lakik a Baillyhoz, és egyszer velünk sétált haza) elhívott az Ad'Hoc bárba, ahol tegnap voltunk sajttálazni, ahova Rodri is hívott, mert a spanyolokkal ők is odamennek, de én nemet mondtam, győz a lustaság és a kimerültség:D 

Úgyhogy most nézek valami filmet szerintem, és pihenek, és élvezem a csendet és a magányt :D 

Holnap reggel 9-kor írjuk a nyelvi tesztet, ami alapján kurzusokba sorolnak majd minket, utána még eldöntöm, hogy benézek-e valamilyen órára, de alapvetően nem szeretnék péntekre felvenni semmit, maximum valami olyasmit néznék meg, amiről a hét folyamán egy másik időpontban lemaradtam.

Szuper vacsorám is van, ugyanis a tegnapi maradékot itt hagyták a többiek, azt fogom most megenni:)

Szeptember 12. (7. nap)

Nagyon zsúfolt, nagyon zsúfolt

Na, végre van időm írni... Egyszerűen ahogy elkezdődött az egyetem, és bejöttek a programok napközbenre is (az órák személyében), este meg mindig megyünk valahová, egyetlen szabad percem sincs, amit blogírással tölthetnék.

De most! Behozom a lemaradást! 

Szóval szeptember 12., a második egyetemi napom. A hajnalig tartó blogírás miatt úgy döntöttem, hogy nem megyek be egy olyan órára sem, ami nem kötelező, hanem kialszom magam (úgy látszik, előre éreztem, hogy az elkövetkezendő napokban erre nem lesz lehetőségem), és csak egy délutáni órámra mentem be, egy gyors bevásárlás után. Csak a legszükségesebbeket vettem meg, szilviát wc-papír helyett (erre akkor jöttem rá, amikor kibontottam, de nagyon gratuláltam magamnak érte :D), 12 liter vizet, croissant-t, gyümölcsöt, ilyesmit. 

Szövegelemzés órám volt, a tanárnő (aki annyira fiatal, hogy diáknak néztem először) prezentáció nélkül, eléggé gyorsan beszélt, de nagyon megértő volt velünk, Erasmusosokkal, úgyhogy szerintem nem lesz gond, de kurzustervet sajnos még mindig nem küldött, pedig még tegnapelőtt kértem tőle :(

Az órám után a sportcuccommal felszerelkezve gyorsan (vagyis csak szerettem volna, mert iszonyú nagy volt a forgalom) bebuszoztam a városba, mert egy ESN-es program, a város edzőtermének meglátogatása kezdődött. Alapból nem nagyon akartam elmenni, mert nem járok edzőterembe, de a Facebook-os eseménynél elég kevés jelentkezőt láttam, és Malcom is külön kérte, hogy menjek el, és mivel ő szervezte, és adott nekem egy csomó tányért meg edényeket puszta szívességből, és bármikor szívesen lát a lakásában, ezért elmentem a kedvéért. Bár 20 perces késéssel érkeztem (a buszom alapból 10 percet késett, és erre még rájött a délutáni csúcs a városban - Amiensben nincs külön buszsáv, a buszok az autók között kénytelenek araszolni), nem bántam meg, ugyanis nem csak az edzőteremben lehetett edzeni, hanem a lányoknak lehetőségük volt kipróbálni egy aerobik-szerű erősítésből álló órát (szóval valami hasonlót, mint amit én otthon csinálok), ami nagyon jó volt, végre sport! És pont a durva részére értem oda :D

Ezután rögtön továbbmentünk a belvárosba, ugyanis Amiensben sok bár tart úgynevezett "Happy Hours"-t, amikor az ott kapható dolgokat olcsóbban lehet megvenni. Egy sajttál és egy üveg bor így került 10 euróba, amit én még mindig sokalltam, de az egyik német lánnyal megfeleztünk egyet, és így fejenként öt euróért már kibékültem a dologgal. Evés után (bagett is járt a kajához) átmentünk a katedrális elé, ami pár perc sétára volt a helyünktől, és megnéztük a zenés-kivilágításos műsort, ami szeptember 16-ig (sajnos így nem tudom megmutatnin azoknak, akik kijönnek hozzám), minden nap 20:45-kor kezdődik, és gyönyörű! Fogok feltölteni képeket, de egyszerűen csodálatos! Azzal a zenével, a fényekkel, ahogy ott együtt nézzük az emberekkel...

Igazi francia vacsi:)

Mint egy mézeskalácsház

Én szívem szerint hazamentem volna kicsit blogolni, meg utána lefeküdni aludni, és Polina (az orosz lány) is úgy volt, hogy jön velem, (a többiek a saját kolijukba mentek vissza), de aztán ő összefutott pár ismerősével az egyik utcában (az egyikük Malcom lakótársa volt, szóval őt én is ismertem), és mondta, hogy ne haragudjak, de neki nem lesz holnap órája, úgyhogy elmegy a többiekkel Malcomékhoz. Na nekem viszont a múltkori egyedül buszozás és fura mögöttem ülő csávó után semmi kedvem nem volt egyedül visszajönni, úgyhogy (bár szándékom ellenére) mégis velük tartottam.

A lakásban amúgy egészen jó volt a hangulat, csak beszélgettünk egymással, és hopp, már el is múlt egy óra, körülbelül fél 2 felé járt az idő. Na viszont nekem másnap (szerdán) fél 10-től órám volt, úgyhogy gyorsan alváshoz rendezkedtem be a(z) (amúgy nagyon kényelmes) kanapén, mert nem igazán fűlött a fogam a hidegben, sötétben egyórás hazafelé sétához, és a srácok is mondták, hogy sokan alszanak így náluk időnként, mert annyira nagy a lakás, nem is tűnik fel egy-két plusz ember.

Ez a zászló Malcom lakótársáé, aki nagyon büszke arra, hogy a Sziget minden állomását végigcsinálta, ugyanis csak akkor jár a zászló:)

6. nap - szeptember 11.

Első nap az egyetemen

Tegnap este hazafelé a buszúton beszélgettem a norvég lánnyal, aki velem azonos szinten lakik a koliban, majdnem szomszédok is vagyunk. Ő küldte el nekem a szakos órarendeket Whatsappon, amik közül hétfőn 11-től egy nyelvfejlesztés órát néztem ki. Mivel ez nem egy túl korai időpont, úgy döntöttem, előtte még bemegyek a városba a Nemzetközi Irodába, hogy regisztráljak, mint külföldi cserediák. Itt kaptam egy csomó hasznos tájékoztató papírt és füzetet, és diákigazolványt is. Ezután 10 körül érkeztem meg az egyetemre, és első utam a Faculté des Lettres (az én itteni szakom) titkárságára vezetett, ahol a falra vannak kifügesztve az aktuális heti órarendek. Kicsit érdekes volt nekem ez a rendszer, azt hittem, ha mi elektronikusan intézzük ezt, akkor a franciák is, de ezek szerint náluk még papíralapon megy a dolog. 

Itt vettem észre, hogy a kinézett órám nincs feltüntetve a táblázatban, ezért (és mivel más kérdésem is volt,) bementem a titkárságra érdeklődni. Mondták, hogy az a tanár, aki 11-től tart órát, két hét múlva lesz csak itt, de fél 3-tól van ugyanaz az óra, azt megnézhetem, ha gondolom. Időm az tehát volt bőven. Ezt arra használtam fel, hogy először is lefotóztam az összes szóbajövő órarendet, majd nekiálltam összeírni azokat az órákat időpontokkal és helyszínekkel, amiket kötelezően el kell végeznem, majd pedig (mivel elég üresnek tűnt így a beosztásom) azokat is, amik szimplán érdekelnek, ezért beülnék rájuk (vizsgakötelezettség nélkül), ha lehet. 

Utána körülnéztem az egyetemen, megnéztem a könyvtárat, a közös helyiségeket, jártam más épületekben is (nem csak a B-ben, ahol az én óráim többsége lesz), és megtaláltam a kedvenc automatámat :D Ez a kis ügyes leveseket ad műanyag pohárban, potom 50 centért, ami egy szegény Erasmusos diák számára, aki néha csak nagy nehézségek árán jut főtt kajához, igazi kincs:D 

 

Íme az egyetem

Van könyvtár, kávézó, sportlétesítmény is a campuson, a sportot majd mindenképpen meg szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség rá, és ha igen, miket lehet csinálni.

Ez pedig a könyvtár, nekem nagyon tetszik, két emeletes, sok ülőhellyel, kényelmes fotelekkel, gépekkel, és egy hangszigetelt tanulószobával.

Szóval valahogy csak eltelt az idő fél 3-ig, amikor is megkezdődött az első egyetemi órám. Ez egy alapvetően elsős egyetemistáknak szóló óra, amiben nyelvtani megközelítésről és szövegek tömör összegzéséről van szó. Előbbi alapvetően általam már tanult dolgokból tevődik össze, de pont mikor elkezdtem kissé könnyűnek ítélni az órát, átváltottunk a szövegek összegzésére, ami viszont kisebb szókincsbeli nehézségeket okozott. Nyilván, akiknek az anyanyelve francia, azoknak pont ez volt a könnyebb feladat, én viszont úgy ítéltem meg, hogy szókincsfejlesztésre jó lesz ez az óra, átismétlem a nyelvtani alapokat, és lehet, hogy tanulok is valami újat, úgyhogy szerintem járni fogok majd rá továbbra is. A tanárnő érthetően beszél, és nem tűnik szigorúnak. 

Ezután visszamentem a koliba, és nagy egyeztetésekbe kezdtünk Józsival skype-on, hogy melyik lesz a másik hétvége, amikor kijön hozzám Amiens-be.:) Kettőre szűkítettük a lehetőségeket, úgyhogy azt gondolom, eredményesek voltunk :D

A fenti képet gyakorlatilag az egyetemi campusról készítettem, a rajta látható épület pedig a kolim! Annyira közel van, hogy ha így, hátulról közelítjük meg (ezt az utat ma fedeztem fel), szó szerint odalátszik a campusra. Még sose laktam ilyen közel sulihoz!

Malcommal megbeszéltem, hogy amikor végez a munkahelyén, felszed engem a kolinál, és elvisz a lakásához, hogy végre elhozhassam az edényeket, amiket kölcsönad nekem a félévre. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, hogy végre én is főzhessek, ne legyek úgy ráutalva a környezetre, "azt eszed, amit kapsz" alapon. 

7-re elvileg megbeszéltük a lányokkal, hogy megint főzünk együtt a Castillon koliban, de annyira nehéz volt az edényes csomagom, annyira hosszan kellett volna sétálnom a koliig, és annyira elkezdett esni az eső, hogy úgy gondoltam, inkább visszamegyek a saját szobámba, lepakolok, és majd főzök magamnak. Igen ám, csak ekkor már 8 óra volt, és a bolt a Thillel szemben pont 8kor zár. Én meg még sehol nem voltam. Elkezdtem keresni a közeli, még nyitva tartó lehetőségeket, ezek hiányában azonban úgy döntöttem, kipróbálom a közeli kínait, hiszen ott még úgysem voltam.

Úgyhogy lepakoltam a cókmókomat a szobámban, és már fordultam is vissza kajálni. Amikor beléptem az étterembe, már a szemembe ötlött, hogy nagyon szépen van dekorálva, és miután az asztalhoz kísértek, megcsapott egy fura érzés, hogy lehet, hogy ez nem a hagyományos magyar önkiszolgáló-stílusú étterem lesz. De látva középen a hosszú asztalokra kirakott kajákat, ekkor még úgy gondoltam, hogy hasonló. Megkérdeztem a pincérlánytól, hogy megnézhetem-e a választékot, erre kissé meglepődve ugyan, de igent mondott. Választottam magamnak húst meg rizst, gondolván, hogy az biztos olcsó. Amikor visszamentem az asztalomhoz, az itallap már előttem volt, én meg elkezdtem mondani, hogy mit szeretnék enni. Azonban a nő gyorsan kiigazított, hogy itt úgy működik a dolog, hogy ő hoz italt, mi pedig egy fix összegért annyit eszünk, amennyit szeretnénk, akár mindenből. Ezzel csak egy volt a bökkenő. Hogy az a fix összeg magas volt. Nagyon magas. Én, aki megszoktam, hogy még a buszjegyen is spórolok, nem álltam messze attól, hogy sarkon forduljak, de már ott ültem a széken az asztalnál, és nem akartam olyan bunkónak tűnni, hogy csak úgy felállok és elmegyek. A nő valószínűleg látta a rémület árnyékát átsuhanni a tekintetemen, ugyanis gyorsan felajánlotta, hogy csapvizet hoz, és az ingyenes :D

Úgy döntöttem tehát ("enyhe" kényszer nyomására), hogy egyszer élünk, előrehozom hát a búcsúestet :D, és eszem ennyi pénzért, viszont annyit, amennyi csak belém fér. Így hát mentem sorban: tésztasaláta, káposztasaláta, és egy tekercses valami, amiben rák is volt meg rizs; különféle sushik; különféle rántott és panírozott dolgok - tavaszi tekercs, húsos tekercs, rák, egy kis karamellizált disznóhús, tészta és currys rizs; desszertként pedig a csokiszökőkútba mártott gyümölcsök és egyéb édességek, és némi kínai édességspecialitás (egyik kókuszos volt, másik almás). Hát ezt a menüt ettem én végig és kerültem az ágyba rövid távon :D Nem, igazából teljesen jól vagyok, azt leszámítva, hogy a mozgásom lelassult szolid vacsorám után úgy az átlagos tempóm 1%-ára. 

Amik voltak még az étteremben, de nem próbáltam ki: osztriga, királyrák, kagyló, meg még ki tudja mennyiféle tengeri herkentyű és hal, pácolva, sütve, grillezve, rántva... csigák, békacomb!, és különféle húsok és halak, amiket első gondolatommal ellentétben nem nyersen kell megenni, hanem ott helyben sütik meg nekünk.

Ez volt tehát fényűző vacsorám, teljesen, totálisan szándékom ellenére. 

Még az étterembe menet elcsíptem egy Erasmusos srácot a földszinti folyosón, mert hallottam, hogy Erasmusos "buli" van a konyhában - azért praktikus lenne, ha itt is lenne főzős társaságom, és nem csak a tőlem legmesszebb lévő koliban :D Tök rendes volt, beszélgettünk egy keveset, Afrikából származik, de Olaszországban tanul, onnan is érkezett ide, és olaszokkal meg egy török sráccal (akit én is ismerek) laknak együtt a Thil földszintjén. Felvetettem, hogy majd főzhetnénk együtt, mondta hogy persze, majd szólnak, úgyhogy remélem, nem mindig kell majd olyan messzire mennem, hogy főzzek valamit :D Néha majd persze elnézek a lányokhoz is, mert kedvelem őket, csak tényleg nagyon messze laknak tőlem sajnos.

De úgy néz ki, csütörtökön megyünk az előző bejegyzésemben említett csónaktúrára, úgyhogy akkor biztosan találkozunk mindannyian. 

 

Szeptember 9-10. képek + részletek

Ahogy ígértem, érkezzenek tehát az elmaradt képek, és érdekes részletek

Először is pár kép Amiens körbesétálásáról, ahol alapvetően a belvárost és a főbb nevezetességeket néztük meg, egy fiatal lány vezetésével, aki szerintem idegenvezetőnek tanul, mert kérte, hogy értékeljük egy oldalon. Nagyon sok érdekes dolgot mondott el, úgyhogy valóban élvezetes volt ez a kétórás túra. A katedrális volt az egyetlen hely, amit előző nap megnéztem egyedül, de az információk persze arról is újak voltak: a tetején látható torony ferde egy kissé, ez azért van, mert fából készült, és néha annyira erős szelek fújtak, hogy kissé megroggyant a szerkezet. Az előző torony ki is gyulladt egyszer, de a legenda szerint az amiens-i lakosoknak sikerült láncot alkotva eloltaniuk a tüzet. Közben persze csak bort ittak, mert a víz kellett az oltáshoz. Ez a katedrális amúgy a legmagasabb és a legszélesebb Franciaországban, és a torony is ennek a tetején a legrégebbi. Erről a helyről indultunk, ez egy kertes, erdős terület, ahova csak ezekkel a csónakokkal lehet bemenni, a lány javasolta, hogy aki teheti, mindenképp próbálja ki, ha még nem csinálta, mi előreláthatólag csütörtökön megyünk majd a lányokkal:)

A kék épület egy étterem, ahol a vezetőnk korrektnek mondta az árakat, mert persze a folyó partján mindenképp kell enni valami igazán franciát egyszer, ő ezt a helyet ajánlotta (Restaurant Le Quai)

Itt már közeledünk a katedrálishoz

Ez az óra a katedrálistól nem messze található, és két tökéletesen ellentétes stílust ötvöz (az aranyozott geometrikus, és a fémes kacskaringós egyvelege), mert két művész dolgozott rajta, egymásról nem nagyon véve tudomást :D

Ezek után ellátogattunk még a Palais de Justice-hez, ami előtt szép kis füves park terül el. A fenti képen a főutca látható.

A városnézés után vettünk egy-egy gofrit magammal az egyik német, a vietnámi és a brazil lánnyal, majd elmentünk a másik német lányért a koliba, onnan vásárolni (szuperolcsón), és utána főztünk együtt a koliban, amit már az előző bejegyzésben is említettem. A lányok nagyon rendesen voltak, mert lekísértek a buszhoz, hogy ne kelljen a sötétben egyedül sétálnom, és jó sok utazás után vissza is értem a koliba. 

Másnap korán reggel pedig elindultunk a Somme völgyébe (La Baie de Somme), jöjjenek a képek:

Ő az egyik nyuszi, akit a Bailly kertjében láttam. 

Ez már a csapat, ahogy sétálunk lefelé a vízparton, ezen a képen látható legjobban a táj. 

Első fókáink:)

Fókák, fókák mindenhol!

A kövek között rengeteg kagylót is lehetett találni (mivel sokszor ezt a részt is víz borítja), én is gyűjtöttem egy párat.

Ezután kezdődött a vadregényes rész. Ahhoz, hogy közelebbről megfigyelhessük a fókákat, lehetőségünk volt átmenni egy homokos szigetre. Amit ugyan csak keskeny sávban, de víz vett körül. Úgyhogy egymást segítve, ki mezítláb, ki bokáig merülve ugráltunk át a vizes sávon, igyekezve száraz lábbal megúszni a dolgot. Itt már többen megszabadultak a cipőtől, és bokáig gázoltak az amúgy 15-16 fokos vízben. Volt olyan lány is, aki alapból mezítláb, papucsban érkezett, na őt elkönyveltem izlandinak :D 7 fok volt reggel!

És igen, az első kép, amin én is szerepelek, egyben a szelfibot nagy szereplése! A lányok mögöttem sorban: Caitlin (Vietnám - majd Amerika), Anita (Németország), Sarah (Németország), Júlia (Brazília), Polina (Oroszország).

A bőséges piknik után utaztunk tovább egy közeli kisvárosba, ami szintén nagyon szép volt:

Ez egy állomásépület

Kis palacsintázó

És most jöjjön egy kis személyes tartalom: Caitlin telefonja nagyon szép képeket csinál, ezért mindenkit lefotózott vele valahol. Az én portfóliómból kettőt ragadtam ki, az érdekesebbek közül, csak hogy ne csak szép mosolygós képek legyenek fenn rólam :D

Oké, vissza a városhoz, és a normális képekhez :D

Ez a kutyus aaannyira puha volt, hogy képtelenek voltunk ellenállni neki:)

Ez még hazaindulás előtt, gyanútlan vidámságban készült. Hja. Aztán robbant le a busz.

De ebből az egész szerencsétlen helyzetből újabb vidámságot hoztunk ki a játékokkal!

Úgyhogy végül épen-egészségesen, fáradtan, teli élményekkel érkeztünk haza.