Szeptember 18. - hétfő (13. nap)

Hétfőnként 11-től van az első órám, ami egy két és fél órás nyelvi kurzus (amire pénteken írtuk a tesztet), ezen Sarah-val vagyok együtt. A tanár egy idősebb bácsi, és elég vicces, szerintem jól tartja az órát. Mi már nem nagyon nyelvtanoztunk (azt mondta, a tudásunk alapján felesleges lenne), inkább csak azokat a jelenségeket beszéltük át, amiknek a használatában bizonytalanok lehetünk.

Óra után volt egy egyórás szünetem (az egyetlen a napban), és mivel egy pár kekszen kívül még semmit nem ettem aznap, visszarohantam a koliba, megmelegítettem a padlizsános-paradicsomos tésztát, amit még vasárnap vettem a Sparban a baguette-tel és a sajttal együtt, gyorsan belapátoltam, átvettem a csomagot a portán, amit anyuka küldött, benne a legszükségesebb dolgokkal, amik nem fértek be a bőröndömbe a súlykorlátozás miatt, utána rohantam is vissza órára. A sportcuccommal a táskámban (cipőm nem volt, azt elfelejtettem a nagy kapkodásban), mert Sarah-val és Anita-val megbeszéltük, hogy 7-ra elmegyünk az edzőterembe egy órára.

Ezen a francia nyelvgyakorlaton Caitlin-nel és Vito-val vagyok együtt (csak ők nem voltak első alkalommal), úgyhogy itt sem maradtam ismerősök nélkül. Ahogy ennek az órának vége lett, kezdődött is a következő, 19. századi francia irodalom előadás.

Rengetegen voltunk, a későn érkezők már le se tudtak ülni, és hátulról nem lehetett túl sokat hallani (nekem szerencsére sikerült a terem első felében helyet kapnom. Ezen az órán sok Erasmusos volt, a végén csapatostul megrohamoztuk a tanár urat, aki megígérte nekünk, hogy elküldi az előző órán vizsgált szövegrészletet és a szemeszter menetét.

Óra után az éhhalállal küzdve elrohantam a Leclerc-be, vettem egy bagettet, majd visszarohantam a buszmegállóba, ahova pont beállt a buszom, és indultam befelé a központba, az edzőterembe. Jó időben odaértem, úgyhogy be tudtam fizetni a 80 eurót, ami a bérlet ára négy hónapra... És így még olcsóbb, és az ez edzőterem alapból az olcsóbb opció Amiensben.... Kicsit fáj a szívem, de nem maradhatok mozgás nélkül egy fél éven át, és sok ismerős jár ide, az egyetemen pedig csak egyetlen kurzust választhatunk hetente ingyenesen, az meg kb. semmi. A jelentkezést meg le is késtem, mert még nem aktiválták a diákigazolványomat, legalábbis az egyetemi titkárság szerint.

Az óra amúgy nagyon jó volt, csak cipő nélkül szétment a talpam kicsit, és utána a lányok meghívtak a kolijukba, hogy filmet fognak nézni. Persze igent mondtam, és ez volt az este rossz ötlete.

Ugyanis mindkét német csaj összejött itt egy francia pasival, ezért nekem sikerült két pár között ülve megnéznem a filmet - az elején úgy volt, hogy a brazil lány, Júlia is jön, de végül mégsem - és ő tette jól... Rendkívül kellemetlenül éreztem magam, a filmből alig értettem valamit, mert a francia filmekben borzasztó gyorsan beszélnek (meg úgy általában az életben is, ha nem figyelnek rá külön), a francia srácok egyszerre mondták a szöveget a szereplőkkel, ami szintén nehezítette a megértést, a német lányok nevetgéltek rajtuk (egyáltalán nem volt vicces, na mindegy), plusz hol a jobb, hol a bal oldalamon cuppogtak egymással szerelmesen, ami egy idő után már annyira idegesített, hogy majdnem rájuk szóltam, hogy álljanak már le, de azért ennyire nem akartam bunkó lenni.

Végül nem néztük végig a filmet, mert elég késő lett, az egyik francia srác, Louis hazavitt kocsival, úgyhogy még jól is jártam a végén.... Azért is maradtam, és bírtam ki az egészet, mert már túl késő volt ahhoz, hogy egyedül nyakamba vegyem a várost.

Tanulság: nem szabad két párral egyedüliként (akár van párod csak nincs ott, akár nincs) programot csinálni. De tényleg azt hittem, hogy jön Júlia. Vagy hogy nem lesznek ennyire összegyógyulva a kis tubicáim.

Külön-külön kedvelem őket, sőt, ha egy kötetlenebb program, pl. közös főzés van, felőlem legyenek együtt, smárolhatnak akármennyit, de ez a közös filmnézés így öten borzasztó kellemetlen volt... Szerintem inkább nekem, mint nekik. 

Este még úgy voltam vele, hogy mivel a keddi egyetlen órám délután 3-kor kezdődik, elmegyek reggel 10-re tornázni. Ha már ennyire drága volt a bérlet, használjuk ki... (normál árakhoz képest nem drága, Franciaországhoz képest pláne nem, csak az ELTE-hez képest, szóval amihez szokva vagyok, de ahhoz képest nagyon)

Azonban éjfél körül értem vissza a koliba, utána még Józsinak vadásztam repülőjegyet novemberre, és végül 2-kor kerültem ágyba, ezért úgy döntöttem, majd jövő héten próbálom ki a reggeli pilatest.

Reggel 8-ra állítottam ébresztőt, anya segítségével sikerült megvenni a két jegyet, majd visszabújtam az ágyba aludni. A következő ébresztőm 11 órára szólt. Szörnyen hangos kopogásra ébredtem nem sokkal 10 után, ugyanis jöttek ventilátort ellenőrizni. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy mozdulni kéne :D 

A keddi napi terv pedig eddig az, hogy most összekészülök, elmegyek a boltba, csinálok egy bőőőséges reggelit, utána egyetem, majd edzőterem hatkor a lányokkal, utána pedig Apérismus lesz, ami ilyen beszélgetős-ismerkedős, Erasmusosoknak szervezett program (ez már a második alkalom, az elsőről sajnos lemaradtam, mert az szeptember 5-én volt).

Ajánló
Kommentek
  1. Én