Az utazás napja, szeptember 6.

Elképesztően gyorsan elrepült az idő, eltelt a nyár, én meg itt álltam szeptember elején, hogy egy hét múlva utazom. Alig tudtam elhinni, mindig, amikor gondoltam rá, olyan távolinak tűnt, és egyszercsak el kellett kezdenem csomagolni, meg mindent átgondolni, hogy mi kell az utazáshoz. 
Rendeltünk egy óriási bőröndöt, ugyanis 20 kg feladott poggyászt vihettem a repülőn. Na ebbe éppen belefértem (nem a hely volt kicsi, hanem a megengedett súly), a repülőtéren a mérleg 19,9 és 20 kg között ingadozott, mikor Józsi rápakolta a mérlegre. 
A pakolást elkezdtem időben, nem akartam az utolsó pillanatra hagyni mindent. Így is rengeteg mindent végig kellett gondolni és elintézni, sok emberrel találkoztam, hogy elköszönjek tőlük, plusz mamáékhoz is leutaztunk, hogy 4-5 hónapra búcsút vegyünk egymástól. 
Az érzéseim nagyon vegyesek voltak az utazással kapcsolatban, képes voltam egyik pillanatban a fellegekben járva alig várni az indulást, a másikban pedig elöntött a szomorúság,.hogy mennyi mindenkit és mindent kell itthagynom ilyen hosszú időre. A repülőjegyemet visszafelé december 24-ére vettem meg, és bár az elején úgy volt, de mégsem jövök majd haza őszi szünetben, ugyanis anyáék ekkor fognak majd meglátogatni engem. 

A gépem rendkívül korán, 6:45kor indult Ferihegyről, mert Beauvais reptérről (ami Párizs legészakibb reptere) még egy óra busszal Amiens, amire lehet, hogy több órát kell majd várnom, a Nemzetközi Iroda pedig, ahova érkezéskor el kell mennem, csak négyig van nyitva. Ezért kellett ilyen hajnali gépet választanom. 

Az amiens-i egyetem (teljes nevén Université de Picardie Jules Verne) az eddig váltott emailek  alapján nagyon szervezettnek és szimpatikusnak tűnik. A kinti szemeszter ugyanúgy, mint az itthoni, szeptember 11-én kezdődik, de szerveznek kint egy Welcome Week-et szeptember 4-9-ig, ennek a közepébe csöppenek majd bele én. 
Amiensben is van ESN (Erasmus Student Network), aminek itthon amúgy én is tagja vagyok, ennek a keretében kaptam egy eddig nagyon jófejnek tűnő francia srácot buddy-nak, aki mindenben segít nekem, válaszol a felmerülő kérdéseimre, és úgy alapból, legalább lesz kihez szólnom már az első percekben. :D 

Jelenleg épp a repülőn ülök, és hamarosan landolunk, majd jelentkezem a mai nap folytatásával. 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én